Szeretnék egy kistermetű kutyust! Nincs valami "különleges" ötletetek?

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat, nagyon hasznosak, találtam is egyet kettőt, amelyikek tetszenek! :) Még nem döntöttem, hogy melyik utat is választom, de csak fél év múlva költözöm nagyjából, így rá is ér. Mondjuk a párommal költöznénk össze, így az ő véleménye sem kizárható, neki is ugyanannyira imádnia kell a kutyust, mint nekem, elvégre családtag lesz. :)

Az igazság az, hogy a kutyus, ami mamámnál van elképesztően jópofa kutyus és mamám nagyon szereti, eddig csak éjszaka volt megkötve, hogy ne lógjon meg, amilyen pici kifér bárhol, de mostmár nemtud lehajolni hozzá mamám, akkor van elengedve, ha mi ott vagyunk, vagy amikor más megy hozzá, mindig megkéri, hogy kicsit vegye le róla a láncot. Sajnos ez igen kevés idő egy nap. Ő egy ajándékba kapott kutyus volt (ahogy faluhelyen szokás...), senki meg nem tudta mondani azt sem hogy milyen fajtákból vannak benne, így azt se, hogy mekkora lesz majd kb. Tenyérnyi volt, amikor oda került és igencsak meglepődött mindenki amikor két tenyérnyinél nem is nőtt tovább. Mostmár látszik a vonásain azért, hogy mik lehetnek benne nagyjából.

Belátom, hogy ezek borzalmas körülmények egy kutyának, sajnos ez így van. Mamám viszont igazi régimódi, falusi öreg, akinek az egyetlen társasága a kutya maradt, akinek viszont persze az udvarban a helye. Nagyon fél egyedül és nyilván nem egy ekkora kutya fogja megvédeni, de úgy van vele, hogy így még is van kihez szólni, van aki ugat, ha jár kint valaki. Én is sajnálom őt és volt már arról szó, hogy elhoznánk, de mamám nem szeretné, erőszakkal elvinni meg nemtudom mennyire lenne jó dolog. Ez így nem túl jó helyzet. Amint mamám úgy dönt, hogy túl akar adni rajta, több befogadója is lenne, tehát ezzel nincs probléma, viszont az is egyértelmű, hogyha én jelzem, hogy szeretném, akkor nekem adná, nem pedig másnak. Nagyon hálás, tanulékony és vidám jószág így is, tehát ha úgy alakul, akkor biztosan nem hagynám sorsára, mivel ismerjük egymást ezzel a kutyussal én is nyugodtabb lennék ha inkább hozzám kerülne, nem valami idegenhez, vagy olyanhoz akinél megint csak láncon lenne, avagy soha nem volt még kutyájuk, ki tudja meddig kellene nekik. Ami kicsit aggaszt az szimplán az, hogy az eddig berögzült szokásokat hogyan lehet majd kinevelni belőle. Viszont ha erre kerül a sor, akkor nem fogom hagyni, hogy kirakják az utcára, én sem, illetve a család sem, tehát valahol találunk neki jó helyet ez egészen biztos!!