Örökbefogadnál beteg, vagy öreg kutyát?

Nekem eddig csak mentett kutyáim voltak. Roti, akit a szökései miatt le akartak lőni, újfi keverék, akit agyon akart ütni a gazdája, mert időnként engedetlen volt, Németjuhász keverék, akit kidobtak a benzinkútnál, és egy vizsla kölyök, akit először befogadtak az utcáról, aztán mégsem kellett és fel akarták akasztani.

Mindegyikük hosszú éveket töltött velem, és mindet imádtam. Az újfi és a németjuhász a mai napig megvan.

Kimondottan öreg kutyát egyszer fogadtam be. A munkahelyem előtt csövezett, szó szerint jégcsapok lógtak róla, nem volt hajlandó fedezékbe menni. Hazavittem. Szerintem meghalt az idős gazdija, és az örökösök kidobták. Abból gondolom, hogy nagyon tudta, mi a jó. Felmászott a kanapéra, válogatott az ételben, makacs volt, és öntörvényű, és egy csomó olyan dolga volt, ami az idős emberek kutyáira jellemző. Nehéz volt vele, de nagyon belopta magát a szívembe. Pedig okozott problémát bőven. Valószínűleg sosem volt egyedül hagyva, mert ha elmentem otthonról, állt az ajtó előtt, és nem mozdult, amíg haza nem jöttem. Ugyanezt tette 40 fokban, de viharban is. Végül bennmaradhatott a házban, és bekapcsolva hagytam neki a rádiót, különben idegbeteg volt, mire hazaértem. 3 évig volt nálam, az öregség vitte el.

Hogy most befogadnék-e hasonlót? Valószínűleg igen. nem keresem rá a lehetőséget, de ahogy ismerem magam, mindig megtalál.