Elveszíteni a legjobb barátunk. Ti hogyan éltétek meg?

Nekem 3 tengerimalacom volt, nagyon szerettem őket. 6-8 évre terveztem a velük töltött éveket. Aztán februárban a legkisebb, aki még 3 éves sem volt hirtelen megbetegedett és estére meghalt:((( 1 hétig csak sírtam és nem mentem ki az utcára se. Ott volt a 2 másik, velük foglalkoztam, hiszen ők még éltek. Majd februárban 2 hét alatt hirtelen ők is meghaltak. Az egyik a műtétbe halt bele, a másikat el kellett altatni, nagyon nehéz volt:((((

Most nekem is van 2 új kismalacom. Nagyon hiányzik a 3 másik, de azokkal kell foglalkozni akik még velünk lehetnek és minél több szeretet adni nekik, hogyha majd már ők sem lesznek azt mondhatom, hogy bár már nincsenek nagyon szép életük volt.

Próbálj te is a szép dolgokra emlékezni, sajnos visszahozni már nem lehet. És tegyél meg mindent az új kiskutyusért.

Én tavaly augusztus végén vesztettem el a kutyámat...Egy autó ütötte el...nem engedtük ki, de ő volt a világ legnagyobbat ugrani tudó kutyája: nekifutásból a 2,5 méteres kerítést simán átugrotta, pedig csak egy közepes méretű kutya volt... És soha nem találkoztam ennyire értelmes állattal, mint ő. Bármint meg tudott tanulni, ha azt mondtam neki, "játék", szaladt egyből érte...egy keverék kutyus volt, rémesen szerethető...nagyon sokáig fájt a hiánya. Ez az érzés átalakult mára már egy olyanná, hogy szeretettel gondolok rá, és vidám tudom nézegetni a képeit, annyira viccesen nézett ki, és állandóan olyan lelkes volt.

Novembertől van egy új kutyánk, szintén keverék. Annyira kis buta, viszont soha nem láttam még ilyen szép kutyát...nagyon aranyos, vele is sikerült egy nagyon jó kapcsolatot kialakítanom. Utálnám elveszteni...de nem fogom még jó ideig, ebben biztos vagyok!

Én több kutyusomat veszítettem már el sajnos. Mind más volt, mindnek az elvesztése nagyon fájt. Volt, hogy nem ettem napokig a sírás mellett, totál depressziós vegetatív állapotba kerültem. Ekkor csak úgy tudtam kijönni belőle, hogy vettem egy másik kutyust. Azóta ő a mindenem, igazi társam lett. Sosem vagyunk egymás nélkül.

Pár hete apukám 12 éves kutyusát veszítettük el. Velem nőtt fel és nagyon hiányzik. Szegény apu gyakran elsírja magát, mert a mindene volt, ők is együtt mentek mindenhová. Próbáltam rábeszélni, hogy legyen egy másik olyan fajta, de arra készüljön fel, hogy más természetű lesz, nem lesz ugyanaz. Talán hajlik a dologra apu, de félek, mert az elvesztett kutyust fogja mindenáron keresni az újban.

Múlt pénteken is veszteség ért bennünket, akkor egy fogadott kutyánk lett súlyos beteg és altatni kellett. Azóta hatalmas üresség van nálunk, pedig van 2 kutyó. Nagyon hiányoznak a többiek. (Elsírtam magam most)

Szia!

Mi több mint egy éve vesztettük el a kutyánkat, egy gyönyörű bernipásztort, igaz ő beteg volt izomsorvadása volt, gyógyszereken élt, és a végén a szervezete adta fel. A legrosszabb az volt, hogy mikor rosszul lett elindultunk vele az orvoshoz, a dokink kb 30 km-re lakik, de már csak azt tudta megállapítani hogy meghalt. még most is sírva gondolok rá, a bátyámé volt, de igazi társ. Hazahoztuk a kertben van eltemetve, szép sírt csináltattunk neki. Mindenki azt mondta hogy tüntessünk el mindent ami rá emlékeztet, de nem hagytam, nem elfelejteni kell, hanem elfogadni. A szívem összeszorult, mikor láttam a bátyám a kutya sírjánál hogy beszél hozzá. De mára sikerült feldolgozni, és ha mindenigaz holnap elhozzuk a következőt, egy ugyanolyat. Várom már, mert betölti az űrt amit a másik hagyott.