Kajalopás utáni "beszélgetés". Mi járhatott a kutya fejében?

A kutyám immár második alkalommal lopott csontot az asztalról, legutóbb két napig hányt meg fosott tőle. Sajnos a családban van, aki az asztalnál eteti, hiába mondom, hogy ne, 80 év felettiekkel nehéz beszélni, és nem is vagyok itt mindig, hogy elzárjam a kutyát.

Na most az történt, hogy egy kis büntiből sarokban fekvés után levittem a kutyát, és leraktam elé a maradék csontot tányérostul. Egy darabig vártam, nem mozdult rá, de azért én fölé álltam a tányérnak, és jelentőségteljesen néztem a kutyára. Ami furcsa volt, hogy nem csinált semmit, csak nézett a szemembe, pedig máskor határozottan kerüli a szemkontaktust. Most még csak nem is pislogott. Egy idő után elkezdte inkább a tévét bámulni, de akkor sem mozdult semerre. Mondtam neki, hogy mehet, akkor is úgy maradt. Odébb álltam, elfordultam, gondoltam hátha úgy enged a csábításnak és egyértelművé tehetem neki, hogy akkor se lopjon, ha nem látom, de ugyanúgy állt és nézte a tévét. Végül a második mehetszre már elkocogott a helyére.

A kérdésem az, hogy ez most mégis mi a frász volt? Miért nézett a kutyám a szemembe, mikor ő alapvetően konfliktuskerülő és behódoló típus? 8 éves múlt, szóval nem fiatalkori erőfitogtatásról beszélünk. Ha meg "harcolni" akart a kajáért, akkor miért nem próbált meg mégis rámozdulni? Értetlenül állok a történtek előtt, pedig azt hittem, nem érhetnek már ilyen meglepetések.