Együtt tartott kutyákat lehet úgy nevelni, hogy ne egy gazdihoz kötődjenek mindketten?
Egy hónap múlva hoznánk tenyésztőtől, törzskönyvvel két szuka kiskutyát, egy alomból (előre leszögezem, nincsenek szaporítói terveink!).
"Gazdifüggő" fajtáról lenne szó (kistestű magyar terelőkutya). Szeretnénk úgy nevelni őket, hogy egyikük jobban kötődjön a vőlegényemhez, a másik hozzám, de ne legyen probléma se abból, ha mondjuk egyedül vinném sétálni mindkettőt, ne essen meg az, hogy a másik nem hallgat majd rám, olyankor mindkettő jöjjön a hívó szóra.
Tanyán lakunk, terelni is fognak, de csak úgy "hobbiból", tehát nem lesz az, hogy ha esetleg nem felelne meg valamelyikük hajtókutyaként, akkor megy a háztól...
Többféle kutyás sportban is szeretnénk kipróbálni magunkat, de mindnek az a célja, hogy a kutya-gazdi kapcsolat erősödjön, szórakozva tudjuk lefárasztani őket, mert elsősorban családi kutyát, társat szeretnénk. Nyaralni, túrázni, táborozni, lovagolni se mennénk kutya nélkül. Szeretünk különféle kutyás vagy hagyományőrző rendezvényekre is járni, de ha alkalmasak lesznek rá, kiállításra is mennénk.
Úgy nagyjából meg van fogalmazódva bennem, mit hogy kellene csinálni majd, de örülnék, ha írnának olyanok, akik ugyanígy tartanak kutyát a párjukkal, hogy oldják meg?
Tehát: ne legyen egy gazdiért versengés, egyikünk hozzám, másikuk a páromhoz kötődjön inkább, de abból se legyen gond, ha mondjuk a másik kutyájának szólunk?
Köszönöm szépen a tanácsokat!
A párod az egyik kutyának adjon enni mindig, és ő fogja a pórázát séta közben, te meg így tegyél a másik kutyával.
Reklám:
Szerintem minden további nélkül lehet. Én egyszerűen csak folyton együtt lennék a kutyámmal, hogy minnél jobban kötődjön, de gyakorolnánk azt is, hogy a másiknak szót fogadjon ha kell.
Ha tudsz angolul akkor ajánlom ezt az oldalt: [link] van egy rész a családról is.
Amúgy nem akadékoskodni akarok, csak nekem is magyar terelőkutyáim vannak és azért nem kicsik ők semmilyen értelemben. :)
Kedves 11:00. Minden kutya választ valakit aki az abszolút vezér. Ez nem azt jelenti,hogy a másiknak ne fogadna gondolkozás nélkül szót. Ez azt jelenti,hogy az ember a kutya felett álla rangsorban,de az emberekközött is van rangsor.
Például. Ha én mondok valamit a kutyák gondolkodás nélkül megteszik. Ha valamit nagyon nem akarnak, pl.kimenni akkor felnéznek rám, van egy fél másodperc és utána lehajtja a fejét és kimegy. Ha a párom szól rá,akkor reflexből rohan ki. Ugyanúgy bánunk a kutyákkal, a kutyák ugyanúgy biznak mindkettőnkben. rajta valószínüleg érzik a nagyobb határozottságot. Ha valamelyiknek valami baja van,plegy sebet ki kell tisztítani,akkor lefekszik nekem is és hagyja,hogy megtegyem, de közben nyüszög. Ha a párom teszi, akkor meg se mozdul, meg se mukkan.
Ezek nüansznyi különbségek és "munka" szempontjából nincs jelentőségük.De a kutyák mégis kialakítják a saját rangsorukat az emberek között is.
11:00-ás: Persze, nem kistestű, hanem közepes, de azért írtam így, mert sokan a terelő-, juhászkutya szóra a kuvaszra, komondorra gondolnak, így meg a pulira, pumira, mudira, ezek közt sok méretbeli különbség nincs, és azokhoz képest kistestűnek számít.
Én is úgy gondoltam, hogy külön-külön foglalkoznánk velük, és az etetést is így oldjuk meg, de azért jöhetnek még tanácsok, ötletek, hogy mire figyeljünk oda, milyen hibákat ne ejtsünk, nagyon szépen köszönöm mindenkinek!
11:08 vagyok.
Tudatosan nevelt munkakutyák. 8-10 kutyával élünk évek őta. Hidd el, hogy ez nem nevelés kérdése. és a munkát cseppet sem befolyásolja.
lesz valaki akit a kutya választ. Fogalkozhatsz egy kutyával,etetheted csak te, dolgozhatsz vele csak te,lehet,hogy lesz a családban valaki akit jobban fog tisztelni. De ez nem jelenti azt,hogy téged nem tiszel.
Illetve nincs "ha" mert vannak kutyáim és nem ők döntötték el, hogy kit tisztelnek jobban.
Kérdező a lényeg az hogy a kutyával csak te játszol, te tanítod. Meg kell tanulnia, hogy ezek a jó dolgok csak veled járnak. Ha a másikótoknak kell vele foglalkozni, akkor az kizárólag olyan létfontosságú dolog lehet, mint etetés, szófogadás, séta. De ha pl nem te viszed le sétálni akkor is érzékeltetni kell vele, hogy te vagy a gazdája. Tehát akkor nincs játék, nincs tanulás, csak a dolgát elvégzi és kész. Ezeket a linkelt oldalon ajánlják, nekem beválik.
Emellett meg gyakorolni kell a falkavezérséget (Fennel könyvei stb), hogy a kutya nem higyje azt, kisajátíthat. Pl ne legyen olyan, hogy a párod meg akar ölelni, erre a kutyád morog, te meg elájulsz, hogy milyen cuki, hogy félt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!