Nem akar a tenyésztő kutyád adni amiért nem tervezem kutyasuliba vinni, ez miért baj?
"Mondjuk én ezeket nem mondtam el neki"
Akkor meg miért csodálkozol? Persze, hogy meg akar róla győződni, hogy jó helyre kerül-e a kutyája! Te meg ahelyett, hogy személyesen megbeszélnéd vele nyíltan és őszintén a körülményeket, elmondanád, hogy mit tusz számára biztosítani, ahelyett kerülőutakat keresel a háta mögött, hogy miként lehetne mégis tőle egy kutyád? Úgy lehetne, ha elmész hozzá, beszélgettek és találtok közös nevezőt. Biztos vagyok benne, hogy meg tudtok egyezni, de ehhez beszélgetnetek kell egymással, és nem itt velünk!
Az előzőekkel egyetértek! Mivel nem tud rólad a tenyésztő semmi biztosat, hiszen nem meséltél neki a körülményekről, így nem tudhat rólad, a terveidről semmit. Innen is lehet látni, hogy jó tenyésztő, nem a pénz érdekli, hanem az, hogy jó helyre adja el a kiskutyákat! Legyél vele olyan őszinte, mint itt velünk, ne félj, azért nem fog téged elítélni, mert "Isten háta mögötti helyen" laksz.
Küldj neki képeket, videót a kutyáidról, meséld el neki, miért ezt a fajtát választottad, hogy elsősorban a munkakészsége miatt, mert biztos érte már őt rossz tapasztalat, hogy a kutyáját a szép külleme miatt vitte el egy alkalmatlan gazdi, aztán rájött, hogy bizony ez munkakutya... Ha leírsz neki mindent őszintén, és biztosítod, hogy a kutya jó helyen lesz nálad, hiszen az öreget sem dobtátok el magatoktól, csak éppen a korához mérten foglalkoztatjátok, akkor sok eredményt érsz el!
Azt is javaslom még, hogy regisztrálj be a netboard.hu-ra, és iratkozz fel a Kutya csoportba! Így már tudsz írni a tervuerenes topicba, ahol a tenyésztőd is valószínűleg jelen van.
A tenyésztő és szaporító között az a legnagyobb különbség, hogy a tenyésztőt neked kell meggyőznöd arról, adjon el neked kiskutyát, esetleg másik kennelt is javasol, míg a szaporító téged győzköd, hogy ennél jobb kutyád az életben nem lesz ilyen áron, a többieknél ugyanez van csak drágábban, stb.
És még egy aranyszabály: az árára csak a legvégén szabad rákérdezni, mikor már minden sínen van!
Sok sikert, majd számolj be az eredményről!
Ugyan minek kötelező egy tervuerennek az iskola,ha a napi foglalkozást, törődést, mozgatást megkapná? Munkavonalból választottál? Mert ma ezek a kutyák az agility pályán és a nyáj mellett fordulnak max elő.
Vagy a szülők munkavizsgásak? Milyen iskolát akar a tenyésztő? Tükör módszerest? Vagy az általánost?
Egy előttem író adott még egy tanácsot, amit érdemes megfogadni, a levélbe is leírni: Mégpedig azt, hogy versenyeken is indulnál vele, és folyamatosan beszámolnál neki a fejlődéséről, képekkel, videókkal is! Itt-ott kiállításon is megmutatnád Őt, még ha annyira nem is a te világod. A netboard fórumot meg tényleg ajánlom, jó kis közösség van ott, már most nekiállhatsz ismerkedni, és ott mindig értesülhetsz az aktuális rendezvényekről, legyen az verseny vagy csak a fajta rajongóinak találkozója!
Majd írd meg, kérlek, mi lett! A videót is belinkelheted :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!