Vegyek kutyát vagy ne?

Szerintem ha egyáltalán felmerül ez a kérdés, akkor az azt jelenti, hogy inkább ne.

Sajnos ma Magyarországon a kutyatartók 60%-ának egyáltalán nem kéne kutyát tartania.

A kutya hatalmas felelősség, rengeteg időt igényel és költséges is. Csak olyan embernek kéne kutyát vállalnia, aki alaposan utánajárt annak mivel is jár ez és mindenre elszánta magát. Tele vannak a menhelyek az elhamarkodott döntések áldozataival.

Sajnos én is az utólag okosok közé tartozom, választottam lakásba egy nagyon aktív fajtát. Most ez még annyira nem nagy baj, mert egyetemista vagyok, lógok az előadásokról és a kutyát futtatom, focizok vele, kutyafuttatóra hordom játszani a többi kutyával, hogy aztán éjszaka tudjunk tőle aludni (az egyetemen meg írom a pótló zh-kat emiatt). Viszont még csak halvány elképzeléseim vannak arra nézve mi lesz ha végzek és dolgozni fogok, hogyan fogom megoldani.

A másik, hogy szaporítótól vettem, persze akkor még nem tudtam mit jelent ez. Az eredmény: allergia, élete végéig speciális (és marhadrága) táp, költséges állatorvosi kezelések. Már egy vagyont ráköltöttem a kutyára és még fogok is.

Ezért aztán hogy ne kerülj hasonlóan szorult helyzetbe azt ajánlom vagy ne tarts kutyát, vagy ha van rá lehetőséged akkor is körültekintően válassz.

szia, a 6 kutyás vagyok.:)

állatkínzónak én sem mondanám magamat, szerintem nálunk jobb helyre nem kerülhettek volna a picik...

ráadásul 2-nek lett volna még gazdája, de az egyik egy idős néni volt, a másik meg szerintem a menhelyre dobta volna végül, tehát nem adtam oda, csak a tuti jelölteknek.:)

és mint mondtam, ebben a minősíthetetlen anyagi helyzetben - és az életkörülményeim miatt én nem tudtam előteremteni a pénzt, amit egyszer már megkerestem, a szüleimnek viszont olyan számlákat kellett befizetniük, hogy ihaj...

a lényeg, hogy minden kölyök boldog.

amúgy ha elutazom, jön velem mind a hat kutya...:)

gyönyörűen meg vannak nevelve, a 3 nagy egy hármasfogatban jön mellettem pórázon, a kicsik meg nevelés alatt állnak, de úgy jönnek mellettünk, ahogy a cápára ragadnak a tisztító halak.:D

nem sűrűn utazgatok, idén sem voltam nyaralni...

meg mindig itthon van a nagymamám, ő ellátja a kutyákat, ha kell. (bár eddig még sosem kellett.)

az igaz, hogy az anyagiakat át kell gondolni, de eddig életem során volt 11 kutyám, az ivartalaníttatáson és oltásokon meg kaján kívül semmilyen húdeextra költséggel nem jártak. (+ ugye a felszerelés...)

egyébként sosem tudhatod, mit hoz az élet.

de egy a lényeg, ha befogadsz egy kutyust (vagy többet), mindig vele együtt tervezd a jövőd...

én még iskolát is úgy választottam, hogy ne kelljen elhagynom a kutyáimat...

(és mint mondtam, vihetem is magammal őket órára is - bár ez igen ritka, nem adatik meg SAJNOS bárkinek...)

egyszerűen szerelmes vagyok az összesbe...:D nem is tudom, mihez kezdenék nélkülük...

nem tudom szavakkal leírni, példákkal megmutatni, hogy mi mindent adhat egy kutya...

nem ismerlek, így nem tudom azt mondani, hogy egye fene, legyen kutyád!:D

de a kérdésed alapján Neked nagyon is való kutyus...:)

pláne, ha egy kis kóborkát/menhelyit veszel magadhoz, hááát... sok örömben lesz részetek!:)

(én sokszor legszívesebben felhívnám őket telefonon, hogy mindjárt hazaérek picikéim!:D)

Szia!:)

megint a 6 kutyás vagyok...

az az igazság, hogy nekem elég szerencsésen alakult a dolog:

nem volt nehéz, mivel Manó, az első kutya nagyon jó természetű, szinte semmilyen "rossz szokása" nem volt...

inkább az volt a baj, hogy túl kevés volt a szokása...:D

(pl. azt sem tudta szegénykém, hogyan kell házat őrizni...)

sosem húzott, sosem kunyerált,... ráadásul póráz nélkül, biciklivel sétáltattam, mindig egyenletesen jött velem, és mivel a sebesség lekötötte, a legnagyobb kihágása is annyi volt, hogy ha cicát látott, azt meg kellett próbálnia elfogni... (persze én jó előre siccegtem a macskáknak, hogy nyerjenek egy kis egérutat (haha)...:))

na szóval így került hozzám a pici Pocak, aki valamivel keményebb dió volt, de a biciklis séták alatt ugyanolyan szépen jött... (és megtanította Manót védeni, meg sokat segített a lelki állapotán is...)

szóval Pocak alapból jó mintát látott, habár sajnálatos módon a hozzám kerülése utáni napon az akkori (hálistennek exbarátom) úgy gondolta, jó lesz, ha estére egy sötét folyosóra zárja kajával, vízzel, fekhellyel a frissen hozzánk került kölyköt...

amikor meg sírt, lement és megverte!!!!!

(mert én gyenge vagyok, és elkényeztetem, amiért beengedném a szobába aludni...)

szóval Pocak egy kis traumával indult...

Utána jött a csirkézés, na akkor kétségbe voltam esve, megérkezett Rasid is, és beindult a kutyasuli.:)

Sajnos sokaknak nem tetszett, hogy a két szukámat (a kájt nem) póráz nélkül bringáztatom - bár rá se néztek másra, csak rám..., szóval maradt a sima séta...

mondanom sem kell, jó sok feszültséget szült ez bennük...

a kutyasuliban csodát tettek velük, mint írtam, Pocak az agility óta új "ember" lett:D, azóta sokkal kezelhetőbb, mert mindent feladatként fog fel... (séta alatt is)

Rasid alapból iszonyú engedelmes, és Manó is.

Egyetlen akadály az volt, hogy 3-an már ugye falkában vannak (ketten is...), és így megváltozik kicsit a viselkedésük...

De érdekes módon, ha a szüleim nem jönnek velem, csak én sétálok a hattal, teljesen engedelmesek...

Szóval ezt a szépensétálást a kutyasuliban tanultuk, nincs csodamódszerem...:)

Amúgy meg általában nyugodt vagyok, és érzik rajtam, hogy mi van...

beszélni is szoktam hozzájuk...

lehet, hogy hülyeség, de én úgy látom, reagálnak rá. (gondolom nem a szavakat értik, hanem a hangsúlyt...)