Mit csináljak beagle kutyámmal, már az őrületbe kerget?
Egész éjjel ugat. Olyan 1 óra fele kezd rá és fél 5-ig nyomja. Végre nem kell a kisgyerekeimhez éjszaka kelni, hát ébreszt a kutya. Abból áll az éjszakám, hogy csendre fegyelmezem. egyrészt mi sem tudunk aludni, másrészt a szomszéd házoldala is itt van. Már hallottam ő is rászólt az éjjel. Elég idegesítő.
Este 5- 7ig kutyázunk, futtatjuk, gyerekek szaladnak vele, dobáljuk a labdát. Úgy elfárad, hogy nekifekszik és rá se hederít a végén a labdájára. Aztán kaját kap, és várná az ember, hogy átaludja az éjszakát. De NEM.
Nappal csak ha valakik megy az utcán akkor ugat, éjszaka meg full csend van és rákezd. Valami ötlet?
ez nagyon jó ötlet tőled!csak ne törjön le h nem lesz rögtön erdménye!
nálunk a kiskutya bontotta szét a lakást amig dolgoztunk és utána döntöttünk ugy h jó akkor reggelente hosszabb sétára megyünk. kb 2 hét kellett amig megszokta h renszeresen megyünk, és azóta a fogváltás befejeződésével nincs is semm para.
Nem biztos, hogy rögtön lesz eredménye, de két hét alatt általában megnyugszanak. Számíts rá, hogy őrület lesz ha ma először kimentek. Az elején ez úgy szokott kinézni, hogy a kutya mint az őrült fut, rohan húz, szagol, cikázik, mondjuk mintha egy gyereket bedobnál egyik napról a másikra disney landbe.
Általában két hét alatt nyugszanak meg és hiszik el, hogy eztán meg lesz a rendes napi mozgásuk, tehát sajnos azt kell mondjam, hogy a tesztnek legalább két hétig kellene tartania.
Oviba, meg bringázni nem tud elkísérni benneteket? Így a legkevésbé megterhelő neked, meg a legizgibb neki, hogy a családjával (falkájával) fedezi fel a környéket. Persze, ehhez meg kell neki tanítani a fegyelmezett pórázos sétát, meg még pár dolgot, de ez nagyon jót fog tenni a kapcsolatotoknak is.
És nagyon jól döntöttél! Hidd el a gyerekeknek is könnyebb lesz egy jól nevelt kedves kutyával :)
Én mindig azokat a gyerekeket irigyeltem a legjobban, akiket elkísért a kutyusok az iskolába...
Na kivittem, majd gyors vissza is fordultam. Ment világnak, alig bírtam fogni, hozzáteszem nehéz vele, mert szerintem nem teljesen fajtiszta beagle, pont úgy néz ki, de nagyobb mint az átlag, azon gondolkozunk, lehet bekavart nála a labrador. Szóval erős kutya, plusz a gyerekeim 2 és 4 évesek őrjöngtek, mert mindkettő lázba volt, hogy ő akarja fogni. Kész katasztrófa volt. Na de 8-ra hazaért a férjem. Fogta a bicajt és nekiindultak két-szer körbebicajoztak az utcát, a végén a kutty a nyelvét lógatva ballagott be és kihasalt. Vicces volt. Pláne , hogy mi előtte a gyerekekkel labdáztattuk. Eredmény, 4-ig csend volt. Aztán rákezdett az ugatásra, de nyilván tényleg jól kifáradt.
Az ovis dolog nem fog összejönni, mert nem tudok bevállalni két rendkívül aktív gyereket + egy kutyát, akármilyen jól is hangzana, de ez az esti móka jó lesz. Pláne ha fegyelmezett lesz kicsit és én is bírom biciklin vezetni. Most megpróbáltam, de leugrottam, mert elrántott.
De elfáradt, és ez a lényeg.
Majd meglátod, ha egy ideje minden nap mentek, akkor már fog tudni szépen nyugodtan sétálni, de ha kell segítség hogy ne húzzon, vagy ilyesmi segítünk szívesen, csak amíg nincs kimozgatva, addig nem lehet ilyet elvárni. De kitartást és sok sikert!
Amúgy minden csak nevelés kérdése, az én kutyám már tök szépen jön póráz nélkül láb mellett, és így már tudnék a gyerekekre is figyelni.
De látod, máris van eredménye! Hidd el, nyugisabb, boldogabb kiegyensúlyozottabb kutya lesz a rendszeres sétától!
és gratulálok a döntéshez meg az igyekezethez!
Hát gyerekek, tényleg hatást értünk el, vagy a kutyánál és nem ugat éjjel, vagy nálam, hogy úgy kifáraszt a sok futástól, hogy mélyen alszok és nem hallom. De már ez is eredmény :-D
Nem semmi milyen erővel tud szaladni. Mostmár én is tudom bicajjal futtatni. Az első kilométerben panaszom nem lehet, mert ő húz engem. Utána már tekernem kell. Megtanult szépen futni a bicikli mellett, csak másik biciklist vagy macskát vagy macskaméretű kutyát ne lásson. Mert akkor még bicaj nélkül is alig bírom tartani. Előjön a vérszomjas beagle...
Szóval már elég ügyesen lehet futni vele, kivéve ezeket az alkalmakat. Erre van valami otletetek, hogy mit csináljak, hogy ne akarjon minden macskát kinyírni, legalább akkor amikor az utcán vagyunk??Vagy ne induljon rá a biciklisekre? Olyan kellemetlen...
Le tudod tiltani akármiről? Mert ha megindul a másik biciklis, vagy macska felé, le kell tiltani. Ordíts rá egy hatalmasat, aztán ha rád figyel, nagyon dícsérd meg. Tanítsd meg lábnál követésre, és figyelj. Vedd észre előbb te az "ellenséget" és foglalkoztasd a kutyát, hogy csak rád figyeljen.
Egyébként szerintem tök jó dolog, hogy ennyit foglalkoztok vele, ezt tartani is kéne, és később este kellene elvinni sétálni/futtatni. Plusz az otthoni játék közben agyilag is le lehetne fárasztani (klikkermódszerrel, trükktanítással).
Egyébként nekem is beagleöm van, 1 éves. Minden egyes nap, ha kánikula van, ha szakad a hó, elviszem sétálni általában 2-3 órára naponta, pedig nekünk is nagy a kertünk. Kutyasulizunk, itthon még játszunk vele, trükköket tanítok neki. Így eléggé elfárad éjszakára.
Nagyon aktív, egész nap tudna rohanni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!