Hogyan kezeljem, ha a kiskutyám nem jön majd ki a gyerkőccel?
Van egy kiskutyi és mióta terhes vagyok egyfolytában a hasam mellett fekszik,amivel nincs is semmi baj,őrzi a babát.Csak kicsit félek,hogy féltékeny lesz esetleg a babára ha megszületik,mert ugye eddig ő volt az első és akkor már nem ő lesz.Hogy kezeljem ezt a helyzetet,picike termetű,nem félek attól,hogy nem jönnének ki majd a gyerkőccel csak még az elején szeretném egyszerűen venni a dolgot.nagyon okos kutya és én is ragaszkodom hozzá,biztonság érzetet ad,hogy itthon vagyok vele.
Volt e valakinek tapasztalata ilyen dologban,s ha igen,hogy kezelte??Válaszokat előre is köszönöm.
Nekem ugyan nagy kutyám van, de épp ennyire családtag, mint ahogy Te leírtad. Amikor jött a baba, beszéltem neki róla, hohy neki majd vigyázni kell rá, stb. Akinek nincs kutyája, most biztos jókat kacarászik, de Te biztosan tudod, hogy mennyi mindent megért. A kórházba bevittem pluszba egy textilpelust, amit az első napon a baba feje alá tettem, így azon rajta volt a baba illata és az én szagopm is, és ezt a pelust hazaküldtem a kutyának. Így nem ismeretlen szaggal érkeztünk haza. Amikor hazaértünk, bemutattam a babát neki, hagytam, hogy megszaglássza, közben folyamatosan beszéltem hozzá, elmondtam, hogy mostantól ő velünk fog élni és neki vigyáznia kell rá. Az első síráskor megugatta, (nyilván furcsa volt a hang), akkor megint elmagyaráztam, hogy ilyen még sok lesz, ez nem baj, szeresse nagyon. Mivel a babával láthatóan sokat fogalakoztam, minden alakalmat megragadtam, hogy a kutyát is kényeztessem, simogassam, játszak vele. Kicsit talán többet is, mint egyébként. Így érzi, hogy nem "esett ki a kosárból", nem szeretem őt kevésbé. Nem könnyű plusz időt szakítani rá, de erre érdemes tudatosan figyelni, még akkor is, amikor fáradt vagy, vagy nincs kedved hozzá, mert meghálálja! Így könnyebb elkerülni a féltékenységet, és jóbarátok lehetnek az újdonsült családtaggal is.
Két doldogra különösen figyelj:
1.Ne zárd el tőle a babát, mert ami ismeretlen, tiltott, az ingerli, azt fenyegetésnek veheti.
2. Soha ne hagyd őket kettesben!!!! Tudom, bízol a kutyádban, ez rendben van, de nem biztos, hogy mindenre úgy reagál, ahogy Te szeretnéd, mégha nem is akarja bántani a babát, akaratlanul is megsértheti.
Nemsokára indul egy új oldal, ami kifejezetten kutyás családoknak fog szólni, külön fog foglalkozni a kisgyerekek és a régebben családnál lévő kutya kapcsolatáról. Amint tudom a címét, megírom.
Sok sikert és boldog babázást kívánok!
Én a válaszadótól szeretném kérni, hogy ha lehet nekem is küldje el majd azt a címet, ugyan nálunk már megszületett 6 hónapja, és a te leírásod szerint "elrontottam". Lehet, hogy ezen az oldalon adnának pár tippet hogyan hozzam helyre.
Előre is köszi
Szia! Nekem van egy tacsiszerű kutyám, aki egy éves, meg egy 3 hónapos babám. Én a kórházból hazaküldtem egy használt pelust, meg egy textilpelust is, aminek baba-szaga volt, azt megszaglászta a kutya (persze játszani nem volt szabad vele), és kapott egy kis kolbászt, így már eleve kellemes élménnyel társította a kisbaba illatát. Amikor hazahoztuk, nagyon fel sem tűnt neki, szerintem egy hónapig fel sem fogta, hogy az egy igazi gyerek, csak annyit vett észre, hogy néha hangot ad. Pedig olyan kutyám van, aki a sírásra rohan vígasztalni, de valahogy a gyereksírásról tudta, hogy az nem olyan, mint a felnőtteké, és mélyen alszik, miközben a baba torkaszakadtából ordít :) Engedd neki, hogy odamenjen, megnézhesse, megszagolhassa, de ne hagyd őket kettesben. Még akkor sem, ha szelíd a kutya, mert nem csak szándékosan bánthatja, hanem véletlenül is.
Az én kutyusom néha megnyalja a bömbi-baba fülét, nekünk is szokta, ezt nem tiltom neki, hiszen úgyis minden nap fülmosás, meg amikor pelenkázom, akkor néha a popsiját is szeretné megnyalogatni, sőt, múltkor megkaparintott egy kakis pelust, hát ne tudd meg mit művelt vele... Brrrr.
Viszont arra figyelj, hogy amikor jönnek látogatók, a kutya valószínűleg feladatának fogja érezni, hogy megvédje a babát, nálunk is ez volt, nem engedett senkit a közelébe. Nem harapott, csak ugatott ész nélkül.
Szóval meg fogja szeretni, csak ne zárd el őket egymástól. Nekem a fiam is már egyre nagyobb érdeklődésssel nézegeti a kutyát, illetve nézegetik egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!