Kegyetlenség lenne fojtónyakörvet használni nagytesű kutyánál?
Nagy kutyánál kell a fojtó.Nem azért hogy állandóan befojtsd, hanem hogyha mégis elindul,akkor meg tudd állítani. nem tudsz megfogni egy pl.szuka után induló, vagy mókust meglátó 80 kilós kant, mert nem bírod el.
és a legjólneveltebb kutya is elindulhat egyszer valamire.
Mi is fojtót használunk staffordra.
Kölyökként sima nyakörve volt, aztán átváltottunk haltira, nem húzott vele annyira, de nem voltam vele maximálisan megelégedve.
Kb 1 éves volt mikor átváltottunk 1 soros fojtóra, azzal ugrásszerű lett a javulás.
Elég hebrencs, így séta legelején az első pisiig, valamint ha kutyát lát még mindig húz, de így sem teljes erővel és ezektől eltekintve viszont nagyon kellemes vele a séta.
Sosem húztam én sem és ő sem magát úgy, hogy fulladozna, vagy kellemetlen lenne neki, viszont ezzel én gyorsabban tudok korrigálni, mint a haltival. (Ami azért fura nekem, mert mindenütt azt olvasom, hogy pont fojtót ne használjunk a láb melletti séta tanításához.)
Rigler Zoltánnál van a pont.
Igaza van minden tekintetben.
Azzal még kiegészíteném, hogy a kutya mikor már laza pórázon jön mellettünk akkor egy sima bőr nyakörv elé még tegyük fel a fojtóláncot amíg 100%os nem lesz.
Butuskáim, lehet,hogy nem voltam érthető,és azoknak ismét megmagyarázom!A 10-12 hetes kutyusra már rá kell tenni! De miből gondoljátok,hogy a kiskutya hülye?Nem az! nagyon gyorsan megérzi mit kér a gazdi,és nem kell rángatni, hanem egy pici igazítás/húzás/,természetesen a parancs,mit szeretnénk elérni. sokkal gyorsabban megtanul mindent,mint bőr nyakörvvel. Én azt nem mondtam,hogy egy neveletlen idősebb kutya egycsapásra jólnevelt lesz!A másik, soha,/pici korban sem,/nem szabad hosszú pozázzal sétáltatni, ne szokja meg a kutyus,hogy össze-vissza szaladgálhat a pórázon, mert akkor teljesen mindegy milyen nyakörv van rajta,elhúz!Pórázon jól kell viselkedni,aztán menni kell olyan területre, ahol el szabad engedni,és póráz nélkül szaladgálhat. A nevével ellentétben,ha jó időben elkezdődik a folytó hoz szoktatás, minden eszköznél humánusabb,mert soha nem szorít,ha jól megtanítjuk a használatára! De,-CSAK,-az egysoros folytóról beszélek!
Még valamit: ha kutyaiskolába viszitek a kutyát, a tanításhoz ott is folytót ajánlanak,bőrt,csak az őrző-védő feladathoz. Na,vajon miért?Nem az a cél a kutya suliban,hogy szenvedést okozzanak a kutyusnak,csak ezzel a módszerrel sokkal könnyebb a tanulás,azért hogy nagy korára,engedelmes,jó kutyus legyen,akivel kellemes a séta,nem rángatás,fegyelmezéssel telik!Természetesen lehet más vélemény is, csak az jó lenne,ha nem úgy adná elő az írója,hogy mindenki hülye, csak az ő véleménye a helyes!Sajnos, sokan azt hiszik,hogy ha van egy kutyájuk,akkor már ők szakemberei a kutya tartásnak,és esetleg tapasztaltabbak véleményét vonják kétségbe!
"ha kutyaiskolába viszitek a kutyát, a tanításhoz ott is folytót ajánlanak,"
Szerencsére a mi kutyaiskolánkban nemcsak hogy tilos a fojtó, de még ráadásul póráz nélkül is dolgozunk a kutyákkal. Még jó, hogy van alternatíva, ugyanis nem szívesen járnék olyan kutyaiskolába, vagy olyan kiképzőhöz mint te vagy. Nekem viszont úgy tűnt, hogy pont te vagy az aki a saját módszerét adja elő úgy, mint ami kizárólagosan hatékony lehet.
Amúgy sétáltatáshoz én is egysoros láncot használok, de nem fojtóra állítva, hanem símán átvetve a kutya nyakán és a karabírbe akasztva mindkét karikát. Egyszerűen azért, mert könnyen feltehető és egy mozdulattal levehető, nomeg nem teszi tönkre a hosszúszőrű kutyám szőrét.
Utolsónak!!
A kutyaiskolák 90%-a fojtónyakörvet használ. Vajon miért? Azért mert hasznos. Ahová te jársz az meg olyan amilyen.
Biztosra veszem a te kutyád nem olyan fegyelmezett mint a Rigler Zoltán kutyája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!