A párom szeretne kutyát, én viszont nagyon nem. Mi legyen?

Akkor kompromisszumként egyenlőre ne legyen kutya (bár én belehalnék) viszont esetleg a cica néha kimehetne... (kivéve ha hófehér hosszú szőrű :D).

És ha már megszoktátok a házat akkor esetleg egy kis kutya Neked és egy nagyobb a párodnak.

Ha kölyökkutyát vinnétek, ami közepes termetű felnőttként? Talán meg tudnál vele barátkozni, mivel te neveled fel.

Szerintem a cica nyugodtam legyen kinti és benti :) Mi így tartjuk a macskánkat 14 éve :) Persze ha kicsi akkor először legyen benti, aztán ha megnő lassan úgyis kimerészkedik :)

Én szerintem abból semmi jó nem származik, ha az egyik fél utálja a kutyákat. Ha azt mondtad volna, hogy nem kedveled, nincsenek jó élményeid velük kapcsolatban de rosszak sem, vagy csak közömbös számodra a kutya, akkor azt mondanám, hogy próbáljatok meg kompromisszumként egy számodra is szimpatikus kutyát választani, és idővel majd megszereted. Ilyen határozott és egyértelmű ellenszenv és ellenállás esetén viszont nagyon nem kellene eröltetni! Négy éve együtt vagytok, a párod ismer, eddig is tudta, hogy utálod a kutyákat, úgyhogy fogadjon el így, vagy költözzön össze mással! Az meg természetes, hogy ő takarítana a kutya után, ez a minimum, de azért neked is kerülgetned kell a kutyaszart a kertben, amíg ő össze nem szedi.

Nekem szerencsém van, mert a barátnőm ugyanolyan kutyás, mint én, de ha most kellene párt keresnem, kizárt, hogy összejönnék olyan lánnyal, aki nem szereti a kutyákat!

Ti még fiatalok vagytok, nincs semmi kötelezettségetek egymással szemben, úgyhogy mos gondoljátok meg, hogy mi a fontosabb: a kutya vagy a kapcsolatotok.

Megmondom nehezen tudok azonosulni a te oldaladdal mert én nem tudnék kutya nélkül élni. Ráadásul én nem tudom elképzelni hogy valaki annyira utálja a kutyákat hogy a párja kedvéért ne engedne egyet a kertbe. Én ezt elég problémásnak tartom párkapcsolatilag is, ha az én párom azt mondaná no kutya, abban a percben dobnám ki. A kutyás embereknek, a kutya hozzá tartozik a személyiségükhöz, azzal hogy ezt nem fogadod el, a párodat sem fogadod el úgy ahogy van.

Talán megszeretnéd, vagy legalább elviselnéd a kutyust ha engednél az ellenszenvedből és adnál egy esélyt...

Menjetek el együtt menhelyre, válasszatok együtt egy kis-közepes termetű, akit együtt neveltek...

Ha meg te nem akarsz bentre nagyot, ő meg nem akar kicsit, neked meg kb. úgy is mindegy mert nem szeretnél túl sokat vele foglalkozni, akkor válasszatok kerti kutyát, nagy bundás ebet, építsetek egy szép nagy kennelt, meleg házzal, ha a párod igazi kutyás akkor tudja neki biztosítani a megfelelő mozgást kennelen kívül és így mindketten elégedettek lehettek.

Bár ha ez ekkora ellentét a későbbiekben komoly gondok lehetnek a kapcsolatban. Egy kutyás és egy nem kutyás kapcsolata halálra van ítélve ha csak az egyik nem hoz óriási áldozatot magához képest.

Szerintem ne legyen. Csak a kutya szívja meg, ha az egyik "gazdája" utálja őt, nem akar vele foglalkozni stb. Gondolom a kutyaneveléshez sem értesz.

Az írásod alapján pedig simán kinézem belőled, hogy ha már megelégelted a kutya utáni takarítást, esetleg nem bírja a macskádat stb., meg akarsz szabadulni tőle.

Én a párodat nem irigylem...

Volt nem is egy hasonló barátom mint te. Örök konfliktus forrás a kutya. Végül egyikkel sem maradtunk együtt.

A mostani imádja őket, mintha a sajátjai lennének - pedig ő még abból a "rendszerből" jött amikor a kutya az udvaron és max simogatást kap, azt' annyi.

Ez még csak a jéghegy csúcsa. Jól gondoljátok meg h mi dolgotok nektek együtt, merre tartotok együtt, vannak-e közös célok, közös (mindkettőtöknek ideális) jövőkép.

Ehhez alapos önismeret kell.

Nehéz kérdés, mert nyilván ha együtt élsz valakivel, akkor ki kell venned a részed a kutyázásból, ez idővel úgyis kényszerhelyzeteket szül. Az én párom nem kutyás, de beengedte a kutyámat, mert azt megértette, hogy a kutyás ember kutya nélkül félember. de a mai napig van súrlódás, ha véletlenül kéthavonta egyszer előfordul, hogy neki kell levinnie, olyan meg nem fordulhat elő, hogy mondjuk légyszi vidd le, mert fáradt vagyok, vagy ilyesmi.

Egyszer sétáltatta szívesen, amikor gipszben volt a lábam, ráadásul fekvőben egy műtét után. Akkor tudta, hogy ez nekem hatalmas segítség, de ezen kívül sosem tette szívesen.

A helyzet az, hogyha az egyikőtök nem akarja a kutyát, abból biztos, hogy súrlódás lesz. De ez a te elhatározásodon is múlik. Ha úgy érzed, hogy el akarod fogadni őt kutyásként, akkor azt javaslom, hogy együtt járjatok kutyasuliba, és foglalkozz te is aktívan a kutyával, így megérted a kommunikációját, megtaníthatsz neki trükköket, és talán közben megszereted.

De azt tudni kell, hogy egy kölyökkutyával (egy felnőttel is) azért van gond, széttép ezt-azt, megrág, ás, ugat, nyüszít, stb. Tehát ha te ezt nem bírod elviselni, és mindig összevesztek a kutyán, akkor nem éri meg.