Népszigeti! A kiképzésvezetői szeminárium első és majd a második fele után mennyi időt kell a kutyasuliban tölteni?
Azért kérdezem, mert jelentkeztem, de messziről kéne bejárnom, ami nagyon sok pénz és idő.
Kell saját kutyát vinni? Mert az kizárt, ugyanis egy hétre oda kell költöznöm, hogy magát az egy hetes képzést meg tudjam csinálni, oda nem vihetem a kutyám, nem tudnám, hova rakni.
Nem, ez kutyanélküli előadás. Ülni kell, és hallgatni, kutyát csak nagyon indokolt esetben vihetsz (pl, mert nem tudod egyáltalán hova tenni). Szokott lenni megoldás szállásra is, tavaly a Zalaegerszegiek is összefogva oldották meg egész olcsón.
Viszont ahhoz, hogy csoportvezető oktató légy, ahhoz baromi sokat kell kijárnod megfigyelőnek, aztán segítőnek. Persze ez tehetségtől meg tapasztattól is függ, ismerek olyan csajt, aki a tanfolyam után segítőként kezdett, mert rengeteg tapasztalata volt menhelyes kutyákkal, meg elvégezte már az alap/közép tanfolyamot, tehát ismeri a tematikát.
Viszont azt jó tudni, hogy nem kell feltétlenül tartani a sorrendet, tehát ha idén tavasszal ráérsz elvégezni a kikvez 2-t, akkor hajrá, csinálhatod utána az egyest, és akkor nem kell egy évet várnod a 2-re :)
Sajät kutyät nem lehet vinni, de ez rajta is van a papiron amit kaptäl, ha mar jelentkeztel. Elötte nem kell ottlenned. Egy hetes tanfolyam (40.000.- amikor en voltam 4 eve).
Sikeres vizsga (irsabeli 40 kerdes + szobeli 4 kerdes)utan kapsz egy ideiglenes papirt, amivel odamesz ahova akarsz gyakorlatot szerezni. Ottani kutyasulitol kapsz egy igazolast, hogy ottvoltal, aztan egy evre ra megveded a nepszigeten, es utana vegleges "kemenyfedeles" papirt kapsz, hogy kutyakikepzes-vezetö vagy.
Írtam már a Népszigetinek, de eddig nem érkezett válasz. Felhívni nem akartam őket.
Örülök, hogy nem kell :)
Csakkitti, szerinted telt ház van már a tavaszira??
Catz, akkor te kutyázol is, vagy csak tapasztalatszerzés? :)
Egyébként úgy értettem, hogy az egyhetes szemi után körülbelül mennyit javasolt bejárni, heti hány napot? Mert azért nem költözhetek Pestre, a kutyáimmal.
Egyébként meg tudom oldani azt is, hogy másik kutyaiskolában tanonckodjak mellette (akarok is), csak épp a Népszigetire vagyok a leginkább kíváncsi, az áll hozzám a legközelebb eddig (a mi megyénkben nincs ilyen suli).
Na várj. Tehát a Kikvez I. Az egy hét, és egész napos elfoglaltság, de nem a suliban van, hanem teremben ülsz.
Utána a megfigyelői státusz hogy meddig tart, az szerintem, egyénre, tehetségre válogatja. Én most megyek a második 7 hetes tanfolyamra megfigyelőnek, talán mikor következőre megyek már lehetek segítő.
De nyilván ha vidéki vagy, akkor másképp van, vagy nem tudom, ezt tényleg tőlük kérdezd meg. De gondolom akik a vidéki sulikat csinálták ők sem jártak fel egy évig minden hétvégén, vagy ilyesmi. Viszont Korom Gábor lejár hozzájuk rendszeresen továbbképezni. Ha sulit akarsz és azért csinálod, az megint más kérdés.
MEg amennyire a válaszaidből kiderül, te azért nem ma kezdted, és a gondolkodásmódod, módszereid is hasonlóak.
Rendben, akkor holnap felhívom őket. Van olyan levelem, amire már 3 hónapja nem érkezett válasz tőlük :D
Az nem gond, ha hétvégente kell bejárni, annyi időre magukra hagyhatom a kutyákat, csupán pénz kérdése, tehát plusz munkát kell vállalnom :S Számításaim szerint az havi kb. 15 ezer forint :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!