Hogyan fogyasszam le a diszpláziás kutyám?
Napi két séta, reggel fél óra, este legalább másfél. És elég aktív, mert ahhoz mérten hogy dp-s az nem látszik rajta semmiképp, eleven és futkos. Kölyök kora óta mindig is szépen ki volt kerekedve, eddig nem törődtünk azzal +3-4 kg felesleggel, de most, hogy meg lett állapítva, hogy dp-s, inkább lemehetne róla ez a felesleg. Már 3 hónapja próbáljuk lefogyasztani, light tápot kap, kutyákkal hozzuk össze, hogy esetleg az is legyen egy fajta mozgás, hát ha én mint ember nem adom meg neki elengendően.
Egyébként egy golden keverékről lévén szó, teljesen olyan mint egy goldie, csak keveredett bele egy labi-foxi keverék is. Jah és 30 kg. A bordáit csak nagyon gyengén érzem, de elég széles a dereka és a combjánál is lóg a bőre.
Nem tudom, hányszor adtok neki enni, de mi lenne ha csak napi egyszer (ha esetleg többször kapott)? Hány éves a kutyus? Ha még fiatal, akkor tudom neked ajánlani a Béres Porcerő fortét, nagyon hatékony, már két hét után bekövetkezik változás tőle. :) Mondjuk én kölyök németjuhásznak adtam, hogy a füle szépen álljon, és a porcok is jobban fejlődjenek (így a dp is valamennyire kiküszöbölhető). Szerintem próbáljátok ki, nem is drága egyébként, és utána talán ő is többet tud szaladgálni. :)
Nálunk a kutyák napi egyszer kaptak enni (vacsorát), az vagy egy nagyobb vajas doboz száraz volt, vagy házi koszt, vagy meleg kaja (bár ez inkább télen). Próbáld ki. :)
Sajnos a fogyókúra kegyetlen dolog, embernél is. De a titka nagyon egyszerű. Kapjon keveset enni. Biztos furán fog nézni, és nem fog neki jól esni, de mnég mindig jobban megéri pár hét rossz esetbe hónap éhség, mint a későbbi folyamatos izületi fájdalom a dp miatt.
Nyugodtan állj át akár arra is, hogy csak kétnaponta eteted, vagy lefelezed az adagját, és ellenállsz a képregetésnek. Tudom egy golden nagyon tud nézni, ha kaját akar, de az ő érdeke az, hogy leadjon pár kilót. Dp-s kutyának sokkal jobb, ha kicsit alultáplált, mintha túlsúlyos lenne.
És e felejtsd el, hogy ő máshogy működik. A ragadozók általában úgy táplálkpoznak, hogy egyszerre bevisznek sok kalóriát, és utána sokáig semennyit. A farkas akár 2000 km-t is megtesz, mire ételhez jut. Kondrad Lorenz laboratóriumban folyamatos ellenőrzés mellett 40 napig éheztett egy kutyát, 40 nap után állt elő a helyzet, hogy muszáj megetetni, mielőtt maradandó károsulása lesz.
Szerintem inkább most ne sajnáld kicsit éheztetni, minthogy pár év múlva még a járás is fájjon neki.
Nem lesz könnyű, de az egyetlen megoldás a kevés kaja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!