Mit tudnék tenni ebben az esetben?
A problémám a következő.
Van egy kutyám, aki közepes testű, úgy került hozzám, hogy édesapám elhunyt, így ő maradt nekem tőle.
A szülőiháznál van, ami kertes, de nekem elkellett költözöm otthonról és nem hozhattam magammal a panelba.
Van egy testvérem, aki nem szereti a kutyámat, de alapból képtelen állatokról gondoskodni, és egyáltalán nem érdekli az, hogy az allat egy kicsit is jól érezze magát.
Miután elkoltoztem édesanyám foglalkozik vele, de a testvérem agressziója miatt mindig bekell engedni a lakásba, de egyébként sosem volt benti kutya.
A kutya rendesen fél kimenni az udvarra mert a testverem volt hogy bántotta, és ugye emiatt sokszor bepisil a lakásba, annyira sajnálom, nem az ő hibája. Sajnos édesanyám sem tud mit tenni, idős és testvérem konkrétan szarik erre, hogy amúgy ezt a helyzetet ő csinálta.
Heti többször jártam korábban, takarítani, segíteni, játszani a kutyával, miutan elkoltoztem, de jelenleg terhes vagyok és olyan az állapotom, hogy, nem tudok menni heti rendszerességgel, és ugye emiatt rosszabb is lett a helyzet.
Elfogunk költözni pár éven belül kertes házba, ahova vinni fogjuk a kutyát is, de addig nem tudom mit tudnék tenni, hogy ez a benti pisilés megoldodjon.
A testvérem lelketlensege miatt nem szeretném elaltatni vagy bármi hasonló, nagyon szeretem őt , legszívesebben elhoznám, de még nem lehet.
Elnézést, te érted is, amit leírtál? "X évig hagyom, hogy bántalmazzák a kutyát, mert most nem aktuális nekünk". Ez rég nem a szobatisztaságról szól. Ez a kutya RETTEG. És garantálom, hogy X éven belül, kertes házban, totyogós mellett sem lesz aktuális bántalmazott kutyát rehabilitálni.
Az ilyen szar szituációk feloldására lenne való a menhely. Nyilván alaposan utánanézel, utánakérdezel, hogy melyik az, ami normális, nem csak hangos, aztán kedvesen, türelmesen beszélsz velük, hogy tudnák-e valamikor fogadni. Ami lehet több hónap is, de legalább esélye lesz a szerencsétlennek olyan hozzá illő gazdit találni.
Amúgy miért nem tudod a panelba magaddal vinni?
Vagy keress neki gazdát.
Azert nem tudja, mert akkor foglalkozni kene vele.
Nala is csak kint lenne a kertben ugyanugy, ennyi a terve.
Ha most rossz helyen van a kutya, akkor talan valamit tenni kene. Meg a menhely is jobb annal, minthogy bantalmazzak, bar nem teljesen ertem mi a szitu.
Nem szeretnéd elaltatni. Egyáltalán hogy merült fel ez az opció?
Magadhoz vetted a kutyát, most meg hagyod, hogy így éljen és bántalmazzák? És mivel terhes vagy, már nem mész vele foglalkozni sem?
Keressetek neki végre egy normális helyet, ahol valóban törődnek vele és jó élete van! Nem kell mindenhova kutya.
5. Ő nem szoba kutya. Ekkora testű kutyát nem fogok egy kis lakásba betuszkolni. Tökéletes helye volt neki, még otthon éltem, és tudtam menni rendszeresen, akkor nem volt ilyen probléma. Nyilván foglalkozom vele, különben nem érdekelne ez a helyzet sem.
Ugyan úgy vittem sétálni, hiába a kertben volt, sajnos jelenleg önhibámon kívül vagyok olyan állapotban, hogy ezekre nincs lehetőség, de ez nem tart örökké.
Nem hiszem, hogy egy menhely jobb lenne neki és nem is fogom menhelyre vinni.
6. Azért merült fel, mert már jött ilyen javaslat...
Itt nem 1 hétről van szó, hogy ma magamhoz vettem és nem foglalkozom vele... még otthon éltem nem volt ilyen probléma, albérletbe nem vihettem, de utana is jartam es foglalkoztam vele rendszeresen. Sosem volt szoba kutya.
Olyan az állapotom, hogy napi kb 1-2 órát tudok talpon lenni, utána rosszul leszek, de van olyan nap, amikor fel sem tudok kellni az ágyból, annyira rosszul vagyok...szóval nem egy sima jajj csak terhes és már nem foglalkozik vele a helyzet.
8. Miből gondolod, hogy később sem fogom? Mi ebben a kifogás?
Az utóbbi hónapokban alakult ez ki, és szülés után ugyan úgy tudok menni rendszeresen, nem szeretném menhelyre vinni, mivel ez átmeneti helyzet.
Na az albérletbe szülő felelőtlennek minek is kellene kutya akár most, akár később? A tesókád meg menjen inkább a pszichiátriára, ott majd kikezelik az agresszióból. Anyád is megéri a pénzét, hogy ezt hagyja. Persze, most majd jössz valami személyiségzavarral, autizmussal, bla bla bla. Kezelve egyik se bánt állatokat.
Rohadtul tökéletes hely lehet most is, hogy retteg kimenni az udvarra. Gondolom te is imádnád ezt az állapotot.
A szülés sem megoldás mindenre, csak mondom. Sajnos én sem épültem fel a szülés utàn, hiába mondta mindenki, állati nehéz egy újszülöttel. Pláne, ha az első.
Jobb annak a kutyának egy új gazdinál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!