Ivartalanítás óta bepisil a kutyám. Mitől lehet?
Van egy 11 hónapos kan kutyám, holnap lesz 1 hete hogy ivartalanították.
Első éjszaka 4x hányt, akkor cukros, sós vízzel pótoltuk vissza neki ami kijött, mert enni nem nagyon akart.
Azóta eszik rendesen, de rengeteget is iszik.
Próbálom lecsökkenteni neki, mert a műtét előtt nem ivott soha ennyit.
Viszont tegnapelőtt, odapisilt anyukámék szobájába, úgy hogy előtte kb 1 órával voltam kint vele, és rengeteget pisilt kint is.
Aznap este még a szobakennelbe is bepisilt.
Tegnap délután, ameddig kimentem enni, és becsuktam a kennelbe, addig is bepisilt.
Este már tettem be neki kutyapelenkát, olyan 11 óra fele vittem ki utoljára, reggel pedig szintén 11kor (sok időnek tűnhet, de műtét előtt gond nélkül kibírta), most vettem észre, mikor takarítottam a kennelt, hogy 2 pisifolt is van a pelenkán.
Nem tudom már mit csináljak, ezelőtt teljesen szobatiszta volt, egyszer fordult csak elő hogy bepisilt a házba, de maga alá soha sem piszkított még, még akkor sem mikor csak tanítottuk a szobatisztaságra.
Aggódom hogy valami baj van, bár ezen kívül semmi baja, legalábbis nem látszik, ugyanúgy játszik, szalad, sétál (persze kíméletesebben most egy kicsit a seb miatt), eszik, ez az egy probléma van.
Előre is köszönöm a válaszokat😊
Próbáld ki, hogy 12 óránként egyszer pisilhetsz, aztán majd beszélgetünk.
Nem az a csoda, hogy nem bírja ki, hanem hogy egyáltalán eddig próbálta bírni...
Kora reggel kéne levinni pisilni, nem délelőtt 11-kor🙄
Egyébként beszélj az állatorvossal, a cukros, sós víztől pedig nem lesz semmi baja a kutyának, sőt, ha hány a kutya szokták azt tanácsolni
az első válaszolónak
az állatorvossal már másnap reggel beszéltünk, azt mondta a műtét után 2-3 nappal is normális ha hányik.
és anyám ápolónő, náluk is cukros sós vízet adnak a gyerekeknek, szerintem még mindig jobb ez az opció, minthogy hagyjuk annyiban, mivel utána másnap délutánig nem is akart enni.
éjszaka pedig képtelenség lett volna elvinni bárhova is, felnőtt nem volt itthon, vidéken élünk, itt nincs ügyelet, a szüleim pedig nem tudtak hazajönni.
és azóta jól van, ez az egyetlen probléma ami van.
Szakmai válaszom.
- Cukros + sós víz jó, olyan, mint infúzióban a fiziológiás sóoldat.
- Vizelet. Bármi. Műhiba, fertőzés, hormon probléma,...
Sosem értem, minek egészséges állatot csonkítani?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!