Miért a gyerekek viszik a prímet állatkínzás terén?

engem is aggaszt ez a téma. pedig csak 14 vagyok és nagyon állat barát. szerintem ezeket börtönbe kéne zárni! Nem ismerik a karma fogalmát. remélem egyszer minden jóra fordul és mindenki boldog lesz és nem lesznek ilyen szőrnyű dolgok:)

szegény állatok olyan védtelenek:( és annyi rossz ember van:(

Peace:)

én az összessel azt csinálnám amit ök tesznek az állatokkal! állatkinzást csak a gyenge p*öcsök csinálnak akik ebben élik ki magukat. ha hozzászolsz a gyerekhez egyböl összehugyozza magát de az a szegény állat nem tud mit kezdeni.

16/F

Én 14 éves vagyok,állatimádó,és valóban:azt kéne tenni ezekkel az állatkínzó barmokkal,amit ők tesznek szegény állatokkal!

Amúgy szerintem azért követik el ezeket főként tizenévesek,mert szeretnek nagymenősködni,szadista hü.ye az összes!Szeretik mutogatni a haverjaiknak,hogy milyen ügyes,értelmes lények,hogy meg tudnak kínozni egy védtelen állatot...

Egyébként állatorvos szeretnék lenni:)

14/L

Naponta gondolkodom el ugyanezen a kérdésen. Különösen, mert fáj látnom, hogy a gyerekek önként megfosztják magukat attól az örömtől, amivel az állattal való normális bánás jár, és helyette egyéb, magukra, testi-lelki-szellemi fejlődésükre sokkal, de sokkal károsabb örömforrást lelnek.

Gyerekekkel foglalkozom, és valamennyire belelátok a családi életükbe. A szülőkapcsolatuk abból áll, hogy naponta látják a részegen hazaérkező apjukat, az anyjukat, amint a sarokba bújva tűri az ütéseket, és maguk is ezt tanulják meg egyetlen lehetséges érintkezésként ember és ember között.

Azt látják, kétféle ember létezik, aki üt, és akit ütnek. Ők - fizikai alkatukból kifolyólag - ez utóbbiak, és az apjuktól kapnak is ezért. Hasonszőrűek társaságában arra törekednek, hogy ők üthessenek. Nagyon frusztrálja őket az állandó erőpróba, amiben alul is maradhatnak.

Az állatokkal kapcsolatban is ugyanezek a sablonok szerint gondolkodnak. Van, amelyik a fenekükbe harap, és van, amelyiket ők ütnek agyon. Megbecsülni, barátnak tartani egy állatot ők nem tudnak. Egyszerűen nem ismerik a módját. Ahogy nem értik, hogy az állat is élőlény, ésszel, képességekkel, félelmekkel, vágyakkal, jellemmel és idegrendszerrel, úgy nem is kezelik élőlényként őket.

Az állaton ők az otthon tanult viselkedésformát tükrözik vissza. Ha gyenge, pusztuljon.

Szégyen ilyesmit mondani, de ők maguk is apró állatok, akik a túlélésre spekulálnak. Ösztönszinten gondolkodnak, ön- és fajfenntartásban, és hiányzik belőlük az az erkölcsrendszer, amit normális családok otthon megadnak a gyereknek: hogy a földön lévőbe nem rúgunk bele, hogy létezik könyörületesség, hogy felelős vagy a rád bízottakért, és hogy a föld összes élőlénye megérdemli az élet tiszteletét.

Ez pedig a szülő hibája.

Minden egyes elcs*szett gyerekért, minden megkínzott állatért az az apa és anya felel, aki a gyermekével való napi érintkezést az ordibálásra és verekedésre szorítja le, és az, aki a gyermekét eszköznek tekinti a családi pótlékhoz vagy egyéb jövedelmekhez jutásban. Mert az azt tanítja nekik, hogy az az állat értékes, amelyik a húsát adja, hogy az állat csak akkor élhet, ha hasznot hajt. Azt tanítja, jobb, ha az állat fél tőlük, mint ha békében élnek egymás mellett, és aki gyengébb, az dögöljön meg, mert az erősebbnek joga van végezni a gyengébbel.

Nekem van egy kutyám. Nagyon okos és kedves kutya, és a faluban minden gyerek csodájára jár. Rettegnek tőle, mert akkora, és megdöbbennek, amikor a szájába dugom a kezem, hogy nem harap meg. Meglepi őket, amikor azt mondom, az életemet is rábíznám a kutyámra. Csodálkoznak, mennyi mindent tud, és félájultak a gyönyörűségtől, amikor a kutya boldogan és büszkén vigyorog(!) attól, hogy megdicsérik.

Egyszerre félik és csodálják a kutyámat, de nem bíznak meg benne. Inkább mint egy cirkuszi mutatványt, bűvésztrükköt tekintik, mintha beszélne, úgy. De az fel sem merül bennük, hogy ők is hasonlóan bánjanak a kutyájukkal, mint én az enyémmel, pedig mindig kihangsúlyozom, hogy a kutya arra a magatartásra reagál, amit kap az embertől.

Én csak annyit tehetek, hogy emberként kezelem a gyerekeket. Nem állatként, mint a szüleik, mert a gyerek az lesz, amivé mi neveljük. Pontosan az. Amit kapott, abból gazdálkodik. Ha azt akarom, hogy emberségesen bánjon az állatokkal, nekem kell belőlük kihámoznom az embert, mert a szüleik ezt nem fogják megtenni.