Kutya viselkedése gyerekkel?

A lányom 5,5 éves. Annyiból biztos érdekesebb a kutyának, hogy ő szokott vele hülyéskedni…:)

Nyilván szituációfüggő, általánosságban elmondható, hogy ha nem fogad egyből szót, akkor emelt hangon, szigorúbban megismétlem a parancsot (nagy ritkán és tényleg nagyobb szófogadatlanságnál vetem be, hogy nem teljes erőből, de azért számára már érezhetően a fenekére csapok). A “vészjósló emelt hang” mára már általában elég, de ha mégsem, akkor igyekszem az adott szituációt nem elengedni: pl. húzásnál is ha előfordult kettesben megálltam minden alkalommal és kivártam, míg enged a pórázon, utána indultunk el újra, vagy elindultam az ellenkező irányba, mint amerre húzni akart. Mára elég, ha kimondom az erre bevezetett szót és igazodik egyből, erre természetesen pozitív megerősítésként kap jutit. Na a gyerekkel ez nyilván ott bukik, hogy nem ácsoroghatok a gyerek után húzó kutyával a parkban 5 percet míg lenyugszik, mert addig a gyerek a világból kifut. Az meg nem hiszem, hogy eredményes, ha a kutyát próbálom egy nyugalmi állapotba hozni, közben üvöltök mellőle a gyereknek… de nyilván az épp szárnyait bontogató gyereket se tilthatom állandóan, hogy márpedig anya szoknyája mellett kell állni.

Szerintem itt a megoldás egyértelműen az lesz, ha óvodakezdéskor többet tudok kettesben a kutyával lenni és megerősíteni ezeket a dolgokat, mert eléggé azt érzem, hogy szertelen kölyökkutya és hasonlóan szertelen gyerek teljesen elviszik egymást, amit amúgy alapból jó látni, hogy mindkettő korának megfelelően boldog ha együtt vannak, de a kutya nevelését hármasban nem könnyíti meg.