Hazudtam arról, hogy a kutyám barátságos?

A kutyám:

Egyáltalán nem domináns. A labdáját félti, de ott is maximum ijesztésből „odakap” (de az sem igazi odakapás… nem tudom, hogy kéne ezt körülírnom).

Senkit nem bánt, mindig próbál játékot kezdeményezni (bár a nagyon nagy kutyákkal nem, de ezt a gazdáknak is mondom).

Ha pedig megunja, akkor arrébb megy. Ha valaki nem szimpatikus neki, arrébb megy, nem kezdeményez vitát. (Egyetlen egyszer nagyon csúnyán megmorgott egy tacskót csak úgy… de azt próbálom nem beleszámolni, mert azért életében pár kutyával találkozott, és ez volt az egyetlen eset.)

Szóval a történet másik része:

Találtunk volna játszótársat, az enyémet barátságosnak írtam le, persze azért mindig oda kell figyelni. (Mert az enyém nehezen védi meg magát, inkább elfut, nem verekszik, csak nagy a szája.)

Eljött a találka ideje.

A kutyám abszolút nem foglalkozott vele. Többször ugatott is, jelezve nekem ezzel, hogy ő nem akar vele barátkozni.

Én elfogadtam és Mondtam a hölgynek is a dolgot, ő pedig eléggé szépen meglepődött, hogy mit hazudok neki akkor, hogy a kutyám barátságos, mert baromira nem az. :D

Elkezdte ecsetelni, hogy egy barátságos kutya nem ilyen (mert azt is megemlítette, hogy nem akart odamenni hozzá először, és amikor nagy nehezen odament, akkor egy simi után el is szaladt).

Most kérdezném én... csak én érzem azt, hogy baromira nem vagyok hibás? Vagy tényleg nem jól írtam le a kutyám természetét (barátságos?)