Ha van egy kutya a menhelyen, akivel mondhatni, hogy kiválasztottuk egymást, de én még nem állok készen új kutyára, mit kéne tennem?

Hogy mit kéne tenned? Nem vagyok a helyedben, nem adhatok neked tanácsot, mert nem ismerem a körülményeidet. De el tudok mondani egy történetet az én sorsomból, vagy 4 évvel ezelőttről:

Volt egy nagytestű, mogorva öreg kutya egy menhelyen, akit a gondozók sem tudtak/mertek elvinni sétálni. Minden hónapban a fizetésemből vittem 30 ezer forintot a menhelynek, hogy kutyakaját és felszerelést vehessenek belőle, mert elég szűkös keretből gazdálkodtak. A menhely munkatársai, és az önkéntesek hívták fel a figyelmemet Morcos-ra, hogy keveset mozog. Elvinném-e megsétáltatni? Látták, hogy könnyen kapcsolatot tudok teremteni az állatokkal. Morcos is, már az első alkalommal hajlandó volt megismerkedni velem, elfogadta a hámot, és sétáltunk egy óra hosszát a környéken. Innentől kezdve nem havonta egyszer (fizetésnapon), hanem hetente legalább kétszer mentem el a menhelyre, és elvittem Morcost sétálni. Aztán egy fél év múlva, még egy nálamnál is idősebb férfi hazavitte, mert emlékeztette a nemrég meghalt kutyájára, és Morcos is kedvelte, mert vele is elment sétálni...

Én annó ideiglenesbe vittem haza a kedvencemet, de én a menhelyi kutyáktól és a problémáiktól tartottam, azért nem fogadtam őt rögtön örökbe, de pár hónap után "bebuktam". Azért is jó volt az ideigelenes, mert így megvétózhattam az egy év alatt összejött egyetlen jelentkezőt, aki kerti-bio riasztónak szánta volna a kutyát, aki most ágyban alszik, naponta sétál, sokat kirándul és hobbi szinten sportolgatunk is.

Esetleg ezen is elgondolkodhatnál. Én máshogy állok a halálhoz és a gyászhoz, így nem tudom megmondani, hogy mi lenne számodra a helyes döntés.