Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mi lenne jobb a kutyának?

Mi lenne jobb a kutyának?

Figyelt kérdés

Nekem nem volt kutyám sosem, nem értek hozzájuk.


Párom testvére és a felesége vett maguknak egy kutyát 7 éve, nagyon sok figyelmet és szeretet kapott egészen addig amíg meg nem született a gyerekük


Azután már nem volt annyira elkényeztetett, de tavaly elváltak és a kutya egyiknek sem kellett.


Anyósom szerette a kutyát, be is fogadta volna, de mivel még dolgozik és egész nap nincs otthon párom úgy döntött a megkérdezésem nélkül, hogy elhozza hozzánk, hiszen egyrészt kertes házban lakunk és én otthonról dolgozom (a kutya nem kinti kutya, lakásban tartották mindig)


Már akkor tudtam, hogy rossz ötlet, mert mi csak hat hónapig élünk Magyarországon, a másik hatot Angliában, a párom munkája miatt és oda nem tudjuk vinni a kutyát.


Ráadásul én nem engedtem meg a kiskutyának, hogy feljöjjön a kanapéra, amihez egyébként hozzászokott. A másik gond, hogy egyszerűen nem bírom elviselni, hogy kunyizik és mindig adok neki valami kis rágcsálni valót (állandóan kunyizik)


Tavaly amikor elmentünk otthonról, a kutya az anyósomhoz került, akinel egész nap egyedül van, amíg dolgozik


Nem sokára haza megyünk és a párom megint el akarja hozni hozzánk a kutyát


Nem tudom ez jó ötlet-e


Anyósom szereti a kutyát, kell neki a reggeli meg esti séta, viszont a kutya napközben egyedül van, de este a kanapén összebújnak


Amúgy nem egy nagyon aktív kutya, amikor nálunk van is benn a házban hűsöl, pedig bármikor ki tudna menni a kertbe.


Szóval jöjjön a kutya hozzánk (fél évre) vagy jobb neki anyósomnal


márc. 26. 02:14
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Jobb neki anyósodnál. Ha nincs igénye a mozgásra elvan egyedül is a lakásban amíg ő dolgozik. Már megszokta nála az életet minek szakítanátok ki egy fél évre? Teljesen megzavarnátok a már megszokott életét aztán meg megint visszadobnátok oda. Össze lesz zavarodva. Ha párod annyira akar kutyázni amíg itthon vagytok menjen el anyósodhoz amíg nincs otthon és vállalja be a napi sétát, kutya parkot. De állandóra ne hozzátok el. Olyan mintha egy nevelőszülős gyerek lenne akit mindenki dobál mindenhova. Ha anyósod szereti hogy ott van akkor örüljetek neki inkább
márc. 26. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem jó helye van az anyósnál, én nem zargatnám, max ha nagyon kutyázni akartok, kérjétek néha kölcsön napközbenre :)

Egyik kutyám csinálja azt, hogy mikor huzamosabb ideig vagyok itthon, délelőtt elvonul a ház másik sarkába aludni és délután, mikor kiantiszockodta magát, csatlakozik hozzám és a másik két kutyához - akik tök jól elszunyókálnak velem egy légtérben egész nap.

márc. 26. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
38%
Úristen, keressetek inkább neki egy olyan gazdát, aki hajlandó vele törődni. Egyáltalán nem ajánlom a fél év itt, fél év ott módszert. A napi 2 séta sem elég. Ha csak ennyit tudtok neki nyújtani, másnál jobb helye lesz.
márc. 26. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
48%
Jól van, kezdődik…
márc. 26. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Szegény kutya, tipikus, jön a gyerek, aztán már le van tojva a blöki, ha meg még válnak is, akkor meg főleg semelyik félnek sem kell, hihetetlen, milyen emberek léteznek, annak a szegény kutyusnak az a két ember volt a mindene, ők meg ott hagyják, tesznek rá, mi lesz vele, mit érezhet, ilyen embereknek egyáltalán nem való állat, de annak a csóri gyerkőcnek is jobb lenne másik szülőket keresni, ne ezt lássa, hogy így kell bánni egy kisállattal, főleg, ha még jön a kistesó, aztán őt is félredobják, nagyon gáz rokonaid vannak, az anyós legalább szereti és megpróbál vele törődni, amennyire tud, én mintha már korábban is olvastam volna egy ugyanilyen kérdést, korábban kiírva, milyen kutyusról van szó?
márc. 27. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Nem tudom milyen fajta

Kis testu.

Allandoan enni akar, mintha ehezne, pedig rendesen kap enni (reggel-este) (amikor nalunk volt, akkor is mindig ehenkorasz volt, pedig en nap kozben is mndig adtam neki valamit, ha kunyizott)

márc. 27. 14:53

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!