Reaktív kutyagazdik, bevállalnátok valaha újra egy reaktív kutyát?

Szerintem dicséretes, ahogy gondolkozol. Ha érzel erre kedved, hajlandóságot, akkor szuper.

Viszont érdemes reálisan átgondolni: nincs két egyforma kutya. A következővel lehet, hogy nem lesz ennyire sima az út, mint a mostaninál. Nagyon fontos ezt tudatosítanod magadban, mert hiába van kedved és türelmed egy reaktív kutyához, lehet, hogy a következő nem fog kinevelődni belőle, és lehet, hogy a kutya egész élete alatt ez egy küzdelem lesz, ami hol jobb, hol rosszabb periódusokkal jár.

Ha ezt úgy érzed, el tudod fogadni, és ezzel EGYÜTT vállalod be, akkor klassz, és szükség is van ilyen emberekre, mert jól látod, az ilyen kutyáknak sokkal kevesebb esélye van.

Esetleg tudnal tippeket adni, hogy nalatok mi valt be? Tul vagyok 2 treneren mar, napi gyakorlassal, de 0 valtozas tortent 2 ev alatt, a kutyam brutalisan reaktiv, nekem pedig mar hanyingerem van minden egyes nap a seta elott.

Mar azon gondolkozom hogy hagyom az egeszet es soha a budos eletben tobbet nem viszem ki a kertbol, nem tudom. Belul mar feladtam szerintem, mar csak kotelessegbol viszem ki naponta.

Nekem is van egy menhelyi reaktív kutyám. Ő az embereket szereti de az összes kutyának nekiugrana. Ha meglat egy másikat teljesen leszall az agyára a köd és abszolút nem kizokkentheto. Most talán mutat valami fejlődést de nem akarunk előre inni a medve bőrére.

Őszinte leszek, nagyon szeretjük őt, soha nem vallnank meg tőle, ha újra kezdhetnem is őt hoznám el. De hogy újra választanék e egy ilyet mint ő? Nem.

Nekünk egyelőre nem aktuális a kérdés, mert még csak 6-7 év körüli a kutya, és egészséges, szóval remélem még évekig nem merül fel ilyen kérdés. Bull-labi keverék, szuka, 2,5 éve van velünk, valami kelet mo-i falu romos házából mentették, kölykei voltak, nyilván a túlélésért küzdött szegény, ki tudja mióta és min ment keresztül. Imádjuk, a család is, a gyerekek is, és ő is imád mindenkit, igazi családi kutya lett, de megmondom őszintén én meggondolnám, hogy hasonló problémával küzdő kutyit vegyünk magunkhoz, pedig ráadásul ő is egy elég jó sikertörténet.

Egyrészt mert sok (sok-sok-sok) munka van benne, 2 egyéni tréner és 2 kutyasuli, és voltak pillanatok, amikor úgy éreztem jobb lenne egy tanyára kiköltözni, mert meg fogunk bolondulni, ő meg nem lesz soha boldog kutya (Bp egyik legnagyobb lakótelepén laktunk... az első hónapok sétáltatásai általában egy rossz kommandósfilm jeleneteit idézték). Még nem volt gyerekünk, amikor elhoztuk őt, most terhes vagyok, tehát a következő kb. 10-12 évben még az sem biztos, hogy problémamentes kutyát bevállalnék a gyerek mellé, mert tudom, hogy az is mennyi meló (a gyerek és a kutya is:D

Másrészt mert az elején nagyon nehéz volt, sokszor nem élveztük, ő sem, és voltak rossz élményeink, felmerült néhányszor, hogy túlvállaltuk magunkat (nem lehetett tudni, hogy _ennyire_ reaktív).

Harmadrészt nem 100%-os, és valószínűleg soha nem is lesz, vannak szituk, amikre figyelni kell, megelőzni stb. (ő elsősorban kutyákra és motorra, biciklire, ilyesmire volt reaktív, meg néhány speciális emberre, pl. láthatósági mellény és bukósisak, valószínűleg bántotta valaki ilyen cuccban, mert férjemtől is félt, amikor ilyen bicikliskabátba jött haza), de ezek ma már bőven az élhetőség határain belül kezelhetőek. Tudunk vele menni futiba, kirándulni, kutyasuliba (most nem járunk tanfolyamra, de múltkor voltunk egy egész napos workshopon és nagyon megdicsértek minket meg őt is, hogy jó látni, hova jutottunk, ők látták honnan indultunk), körültekintően pórázról is elengedhető, lehet vele tömegközlekedni, nyaralni, munkahelyre be tudjuk vinni stb. szóval minden szuper, DE ő soha nem lesz az a lazán szabadon szaladgáló, pisszenésre mozduló, minden szavunkat leső, 100%-osan irányítható stb. kutya - mondjuk az esetek 80%-ban ilyen, és ez persze csodálatos ahhoz képest, ahonnan indultunk, de azért a figyelmünk nem lankadhat. :) Lehet, ha még konzekvensebbek lennénk, még több melót tolnánk bele, még többet gyakorolnánk stb. lehetne még jobb és jobb egy picit, de tőlünk ennyi telt eddig, és nincsenek illúzium, a gyerek mellett ennél többet nem fogunk tudni belerakni a kutyába. :-)