Ahogy az idők során az emberekben a "cukiságérzet" a kutyák felé, úgy a kutyákban is kialakult egy automatikus kölcsönös "imádatérzet" az emberek felé?

Maga a felvetés is hülyeség. attól hogy te minden kutyáért odavagy, a többség nem: vagy közömbös, az emberek nem kis hányada meg egyenesen utálja a kutyákat.

Van Csányinak egy könyve (már nem emléksem, hogy melyik) csináltak ilyen kísérletet. A lényege az volt, hogy betettek egy (ha jól emlékszem menhelyi) kölyökkutyát egy tornaterem egyik oldalára, egy szuka kutyát és egy embert a másik oldalra. És a kölyök kutyák nagyrészt az emberhez mentek oda előbb. Ugyanezt megismételték farkasokkal is azok meg a kutyához (illetve a másik sorozatb a farkashoz) mentek oda. Keress rá, egy nagyon híres kísérletük.

A mi kutyánk is inkább az emberekkel foglalkozik. Más kutyákkal szagolgatják egymást egy fél percig, aztán inkább megy az emberekhez simit kérni :)

Igen, jól gondolod, kialakult bennük. A 2-es által említett könyv a Jeromos, a barátom. Lehet persze, hogy másik könyvében is leírja ezt a (magyar etológuscsapat által jegyzett) kísérletet, de ebben benne van, úgy emlékszem.

Gyakorlatban is megfigyelhető dolog. Csernobil kóborkutyái jó példa erre. Annak ellenére odamennek az emberhez, hogy sokuk a vadonban született és szocializálatlan.

Az a szomorú igazság, hogy amelyik kutya nem csinálta az a munkát, amire szánták, akkor rövid úton végeztek vele, mert felesleges volt. A munkának pedig az is a része volt sokszor, hogy az emberrel együttműködjön, amiből szinte egyenesen következik, hogy keresi is a társaságát.