Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Kiskutyát szeretnénk venni. A...

Kiskutyát szeretnénk venni. A kérdőív alapján döntik el, hogy szóba állnak-e majd velünk?

Figyelt kérdés

Tenyésztőtől szeretnénk egy kiskutyust. Kinéztünk egy szimpatikus tenyészetet, ahol a kapcsolat felvétele előtt ki kell töltenünk egy kérdőívet. Ha az egyik megadott pont alapján nem leszünk annyira szimpatikusak, már nem veszik fel velünk a kapcsolatot?

Ez a pont az lenne, hogy mennyit lenne magában a kiskutyus.

Válaszlehetőségek;

1-2 óra

2-4 óra

4-8 óra

8+ óra

Nálunk kb 6 órát egyedül kéne lennie, mert dolgozó felnőttek vagyunk. Én két órával később kezdek mint a párom, ő meg két órával hamarabb jön haza. Azonban a szabadidőnkben napi több órát tudnánk foglalkozni a kutyával, kutyasuliztatni, játszani vele.

6 óra esetén inkább ne vállaljunk kutyát? Vagy az még nem vészes? Vagy mit gondolnak, hogy csak az vegyen kutyát, aki szinte napi 24-ben vele tud lenni?


2023. ápr. 7. 12:13
1 2 3 4
 21/34 A kérdező kommentje:

Minden más szükségletét tudnánk biztosítani. Egyébként sehol sem írják, hogy napi 24-ben vele kéne lenni. Akkor egy dolgozó ember sem tartana ilyen kutyust. Ettől persze még átgondoljuk.


Kedves tenyésztőt ócsároló válaszadó, neked meg üzenem, hogy minden tisztességes tenyésztő (nem szaporító) ellenőrizhető, jó helyre ad már csak kutyát.

Biztos tündérek a menhelyi kutyusok is, de velük néha még több munkát igényel a bizalom, kapocs kialakítása. Kislánykoromban hoztunk egy menhelyi kutyát a szüleimmel, nehéz volt vele. Mentett kutya volt. Napok után vissza adtuk, mert úgy láttuk, hogy nem bírunk vele. Se mi, se a kutya nem élvezte volna. Aztán hoztunk egy kölyköt máshonnan. Egy westie-t. Szóval nem is első kutyás lennék.

2023. ápr. 7. 14:46
 22/34 A kérdező kommentje:
Azt lehagytam, hogy a pici kölyökkel nem voltak gondok. 6 hetesen hoztuk el. Egy ideig bekakilt, bepisilt (1 hónap kb), de aztán ezt is elhagyta. Egy kiegyensúlyozott, okos, kedves, szófogadó kutya lett. Nem volt akaratos, nem szedett szét semmit, olyan volt, mint egy jó gyerek.
2023. ápr. 7. 14:50
 23/34 anonim ***** válasza:
0%
A kis olasz agár még az agarak között is a leg gazdacentrikusabb. Emellett nagyon nehéz szobatisztaságra nevelni, hisztis, és hajlamos a szeparációs szorongásra. Ha nem tudod az irodába is magaddal vinni akkor lehet hogy egy whippettel jobban jársz.
2023. ápr. 7. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:

Na, kicsit ez most itt tul van lihegve szerintem, de valoszinuleg annyira nem ismeritek a fajtat, ez a baj.


Szoval meg lehet nyugodni, a kis olasz agarat is lehet szobatisztasagra es egyedulletre szoktatni! A szeparacios szorongasra egyebkent se az a megoldas, hogy 0-24-ben magadnal tartod a kutyat, az neki se jo, ha nem tanul meg a budos eletben egyedul lenni, mert ezzel csak azt eritek el, hogy akkor is kiborul, ha wc-re akarsz menni vagy ha boltba szeretnel menni es stb.

Nem, ez nem oke!


6 orat egyedul egyebkent is boven ki fog birni :)))

Azt nem szabad elfelejteni, hogy attol meg, hogy kenyes fajta,megiscsak kutya es kutyakent kell vele banni. Azaz nevelni kell, nem szabad babusgatni 0-24-ben, mozogni kell vele; aztan csokolom!


A kerdezoeknel szerintem szuper elete lesz, ezek tokeletes feltetelek :))

2023. ápr. 7. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 anonim ***** válasza:
71%

Mindenkinek van flúgja, mindenkinek más, sokaknak több is. Töltsd ki a kérdőívet és majd elválik, hogy kapsz-e kutyát.

Szerintem annyi a célja, hogy rangsorolja a jelentkezőket és a legjobbaknak adja a kutyákat, nem biztos, hogy a 6 óra kizáró ok.

Ő kutyái, ha van elég gazdijelölt, megteheti, hogy válogat. Ha nem jut nektek kutya, nem azt jelenti, hogy alkalmatlanok vagytok a kutyatartásra, hanem, hogy ennek az adott személynek nem ütöttétek meg a mércéjét/voltak nálatok jobb jelentkezők, más tenyésztőnél meg simán átmentek majd a rostán.


Én csak idiztem és annyi volt a kritériumom, hogy nem mehet kerti ugatós biodísznek a kutya, hanem be kellene engedni a házba és/vagy heti 5x elvinni egy minimúm egy órás sétára. Sokaknak ez is kiverte a biztosítékot... Mindig mondtam, nekik, hogy semmi baj, ha ezeket nem tudják teljesíteni, van a menhelyen egy csomó kutya, akiket így is örökbe lehet fogadni, de azt, aki bent van velem a házban és naponta tanítva, sétáltatva van, nem adom rosszabb helyre.

2023. ápr. 7. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/34 anonim ***** válasza:
53%

> "Akik a tenyésztőt szidják: ez egy TENYÉSZTŐ, nem szapi. Szinte mindenhol várólisták vannak a kölykökre, abszolút ő határozza meg, hogy kinek milyen feltételekkel adja el a kiskutyát. És igen, a legtöbbször kérnek később képeket, beszámolót stb., hogyan alakula kiskutyával a kapcsolat, részben, mert szeretik a kutyáikat, részben mert a szerződés szerint ha gond van a kutyával, akkor a gazda visszaadhatja nekik, és ezt ők sem akarják."


Vicces, hogy ha valaki kifejti az ellenérzéseit ezzel kapcsolatban, akkor az már mindjárt szapulásnak számít és megy a csuklóból lepontozás. Tipikus magyar színvonal.


De akkor elmondom mi a gond az ilyen tenyésztőkkel.


Az egy dolog, hogy adás-vétel után kér néhány képet, esetleg rövid beszámolót, kapcsolattartást, meg eü. dokumentumokat, hogy megbizonyosodjon a szerződésben foglaltakról (lásd ivartalanítási kötelezettség vállalása).


De amikor heti szinten írogat rá az emberre, hogy mindenről is számoljonak be neki, különben visszaveszi vagy ellenitézkedésekkel fenyeget, akkor az már nem kicsit sok.


Mégis mi köze van az adás-vétel lezajlása után ahhoz, hogy hogyan neveli tovább a TÖRVÉNYES gazdája a kutyát? Semmi. Hogy miket vásárol meg neki? Semmi. Hogy hova viszi, hova nem viszi, mennyi időt tölt vele, mikor hogyan ér rá foglalkozni vele, stb.? Semmi. Majd ha valami nehézsége adódik a gazdájának, akkor felveszi a kapcsolatot a tenyésztővel és majd akkor válaszolhat, de nem így, hogy kéretlenül belegázol az ember magánéletébe és zaklatja éjjel-nappal, hónapokon, éveken keresztül!


A drága ismerősöm járt így egy ilyen tenyésztővel. Úgy képzeld, hogy napra pontosan előírta neki mikor hova vigye, mint valami kiskirály. Amikor lebetegedett hétvégén és írta, hogy hétfőn tudja csak állatorvos vinni, akkor közölte, hogy az neki úgy nem felel meg, AZONNAL hívja ki házhoz, különben ő maga megy el hozzájuk és viszi fel valami klinikára kivizsgáltatni. Persze nem lett belőle semmi, de egész hétvégén, reggeltől éjfélig ment a fenyegetőzés meg a hangulatkeltés a részéről, hogy el fog pusztulni és akkor megnézi mit kap tőle... Hétfőn aztán kiderült, hogy semmi komoly baja nincsen.


Aztán a másik, amin nagyon kiakadt, hogy ismerősöm introvertált személyiség, ezért nagyon ritkán posztol Facebookon bármit is. Egyszer csak ráírt, hogy nem tetszik neki, hogy semmit nem tud a kutyáról, legyen szíves legalább heti szinten posztot kirakni Facebookra, különben értesíti a környékbeli ismerőseit, hogy nézzenek rendszeresen a körmére. Meg havi szinten hivogatja, hogy menjenek át hozzá látogatóba, mert látni akarja a kutyát. Mindezt úgy, hogy 300 km-re laknak egymástól. Szerinted ez normális dolog? A kéretlen tanácsairól meg ne is beszéljünk. Járnak helyi kutyaiskolába, normálisan nevelik, de mintha egyedül ő tudná csak az egész világon hogyan kell jól nevelni a kutyát és osztja a hülyeségeit.


Én köszönöm szépen, ilyen tenyésztőtől biztosan nem vennék kutyát. Érdekes, hogy normális tenyésztők nem ennyire rámenősek és tesztet sem töltetnek ki az emberrel, mert tudják, hogy nem ezen múlik. Az én munkakutyám Szlovéniából van egy többszörösen országos bajnok tenyésztőtől és a vásárlás óta (8 éve volt) elmondom, hogy kb. 3-szor találkoztunk összesen. 3-szor!!! Személyesen. Egy b.dös szót nem váltottunk egymással ezen kívül. Úgy gondolom, hogy ez a normális.

2023. ápr. 7. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
0%

Ne haragudj 27-es, de ez nem a sajat tapasztalatod,hanem mase, kezdjuk ott. Aztan messzirol jott ember azt mesel, amit akar, ugye.


A masik meg az, hogy ismersz egy darab ilyen tenyesztot kozvetetten, meg csak nem is szemelyesen, az o oldalat meg se hallgatva…

Es akkor te mar eliteled az osszeset.

Grat.

Pedig allitasod szerint neked is tenyesztotol van a kutyad. Akkor mire fel ez a nagy vergodes ellenuk, ha egyszer jo tapasztalatod is van? 🤦‍♀️


Amugy meg a tenyeszto is csak ember, nyilvanvaloan van ilyen is, olyan is. Attol meg nem kell szapikent beallitani az osszeset….

Miert csinalod ezt?

2023. ápr. 7. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
Igen, biztosan mese. Így van. Kitaláció. Nem is vártam mást. Szerinted én miért Szlovéniában vettem kutyát végül?
2023. ápr. 7. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
0%

Ennyi ragadt meg, gondoltam, a tobbit mar nehez volna ertelmezni.


Azert mentel kulfoldre nyilvan, mert az ÖSSZES magyar tenyeszto mocskos szapi, hat persze, hogy azert 😂😂


Meg egyszer kerdezem, miert csinalod ezt? Miert kell elitelni egy rossz tapasztalat miatt mindenkit?

Persze ez a te dolgod, szived joga mit csinalsz, mit mondasz. De ne haborogj, ha lepontoznak vagy ha masok nem ertenek egyet ezzel a faszsaggal. 🤷‍♀️

2023. ápr. 7. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 A kérdező kommentje:
A szlovénok meg miért járnak Magyarországra kutyáért? (szlovén határ mentén élek, ismerek nem egy szlovént. Sokan Ljubljanába is Magyarországról visznek.)
2023. ápr. 7. 16:57
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!