Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Ha az örökbefogadott kutyát...

Ha az örökbefogadott kutyát szinte egyből elkezdem külön otthon hagyni, akkor nem fog szeparálni? (Bővebben lent)

Figyelt kérdés

Gondolkozom egy harmadik kutya örökbefogadásán, a kiszemelt kutya 8-9 éves, enyémek 3 és 4 évesek. Volt velük egy időben idős kutyám is, 3 hónapja 15 évesen ment el. Tudom, hogy egy idő után bontani kell majd a sétát, mert ha megöregszik, nem fogja bírni a tempót és kevesebb lesz a séta igénye is, szóval előbb vagy utóbb az időset otthon kell majd hagynom, amíg a 2 fiatallal sétálok. Persze most még bírja, kb 8 évesen nem öreg, de 12 év felett már valószínűleg nem fogja. Ezért érdekelne, hogy ha pár nap együtt töltött idő után elkezdem otthon hagyni a többiek nélkül, akkor szépen fokozatosan megszokja és elfogadja?


Idős kutyám szépen megszokta, tudta hogy mikor jön az ő séta köre, utolsó évében viszont tényleg már csak a kapu elé vittem ki, hogy szaglásszon picit, de ennyi elég is volt neki. Fiatalokkal megyek néha kirándulni, az olyan 3-4 órás elfoglaltság, akkor is otthon hagynám, ha már látom, hogy sok neki. Amíg bírja persze vinnénk magunkkal.


Természetesen a házban hagynám (kistestű kutyák mind), nem a kertben, így kiszökni nem tud.


2023. febr. 13. 12:36
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Ez elég nagyban múlik a kutya személyiségén.

Én azért az első pár napban még nem hagynám egyedül, de utána ki lehet próbálni, először csak rövid időre mondjuk. De szerintem még felesleges ehhez szoktatni. Még úgyis vinni fogod magaddal jó pár évig, szóval ha nem rendszeresen hagyod egyedül már most, akkor úgysem szokja meg. Szerintem ráérsz ezzel majd akkor foglalkozni mikor már aktuális és rendszeresen maradna egyedül.

2023. febr. 13. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Én mindentől függetlenül elkezdeném szoktatni az egyedülléthez, úgy is, hogy a kutyákkal együtt van egyedül hagyva (ha már biztos, hogy nem bántják egymást), úgy is, hogy teljesen egyedül. Lassan, fokozatosan.


És én semmiképpen nem pár nap után kezdeném, hanem mondjuk pár hét után, ha már megszokta a helyét, téged, a másik két kutyát, kialakult a napirend stb.


Elég változás most ez így, hogy beköltözik az új otthonába, ne terheld rögtön ezzel is.


Minden kutya másképp reagál az egyedüllétre, nem tudjuk ő hogy fog.

2023. febr. 13. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon kutyafüggő. Amelyik nagyon "támaszkodós" tehát a gazdi nélkül, ember nélkül sehova, annál rontasz a helyzeten. Amelyik acélosabb, rugalmasabb személyiségű, az hamarabb átlátja a helyzetet.

De. Ha nem viszed már most se magaddal, azzal csak az újonc kutyával cseszel ki, mert lassabban fog beletanulni a közös szabályrendszerekbe, pária lesz csórikám. Illetve akkor az lesz neki is, többinek is a norma, hogy ő külön sétál, és akkor együtt lesz nehéz őket.


Két út van. Vagy az van, hogy akkor bontod a falkát és szokják hogy mindenkinek van külön sétaideje, és időnként mennek egybe. Vagy egyben sétáltatsz mindenkit. Ez kb egy arany középút. Nem mellesleg ér rábízni a kutyára is: ha elvan jól az öreg a kicsikkel (3-4 év múlva nem csak a 8 éves lesz idősebb, hanem a mostani 2-3 éveseknek is benő a fejük lágya), akkor nincs gáz. Ha nem fogja igényelni a többi társaságát, akkor ráérsz majd akkor megoldani- mint ahogy azt már egyszer megtetted, az elhunyt kutyáddal.

2023. febr. 13. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Előzőkkel egyetértek. Sztem az első egy hétben vidd őket együtt, de utána szépen fokozatosan lehet ehhez szoktatni. Először csak 10 perc, aztán 20 perc, stb.
2023. febr. 13. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!