Miért nyüszít a kutyus? Bővebben lent.
Van egy 7 hónapos vizslám, nyáron hoztuk el. Szinte minden nap 2 órát kint vagyok vele a kertben, játszunk, tanulunk. Általában 50 percet futni is szokott naponta, ez néha kimarad, de legtöbbször megy futni ő is apummal. A problémám itt következik, amint bemegyek a házba, akkor nagyon elkezd nyüszíteni és nem unja meg. A kertben van elválasztva neki egy nagy rész, ahol van neki az épített kennel, teljesen zárt, polikarbonáttal borítva, kutya ajtóval, ebben van bent neki a háza ami szintén hőszigetelt, valamint előtte van neki lebetonozott- és füves rész is. Először azt gondoltam, hogy az a baj, hogy itt a helye, de aztán kint volt a kertben, akkor meg a bejárati ajtó előtt ült és nyüszített.
Konkrét példa most szombaton történt. Reggel nyolckor 50 perc futás, haza jöttünk rögtön vonyítás kb két órán át. Ez után kimentünk a kertbe az őszi munkákat végezni délig, amint bementünk ebédelni rögtön vonyítás. Ebéd után ismét ki dolgozni délután négyig, nyilván vele is végig foglalkoztunk simogattuk, jött eldobtuk a labdát, a frizbit amit hozott. Bejöttünk megint vonyítás.
Napközben nyilván mint minden ember dolgozunk mi is és állítólag napközben is nyüszít.
Tudnátok valami tanácsot adni mit tudunk tenni?
A hely fűthető neki, egy időzítővel ellátott hősugárzó van felszerelve.
Pont ez a baj, hogy utána néztem és azt találtam amit fent írtam. Lehet jobban utána kellett volna nézni, de a legtöbb helyen azt írtak, hogy a folyamatos foglalkozást igénylni, nem pedig azt, hogy bent éljen úgy mint egy ember a családdal. Többek között ezért is mertünk belevágni, mivel azt tudtuk, hogy a napi foglalkozás és a lefárasztását megtudjuk oldani, de azt is tudtuk, hogy nálunk azért nem emberként van kezelve.
Hat akkor valoszinuleg elolvastad az elso oldalt, ami a neten szembejott es ennyi volt a nagy utananezes.
Mert ha megnezted volna a masodik talalatot mondjuk google-ban, mar ott az irjak, hogy a vizsla mennyire emberkozpontu es alkalmataln a kinti tartasra telen.
Direkt rakerestem, “vizsla tartasa”, ennyit irtam be, a masodik honlapon vastagon szedett betukkel van kiemelve, hgy rovid szore miatt telen a kinti tartasa tilos 🤣🤣🤣
Es vegig arrol is irnak, mennyire emberkozpontu.
De te nagyon beleastad magad a temaba. Ja nem :(
20-as ha te írtad a 13-as, 16-os választ akkor szeretném megjegyezni, hogy csak egyedül neked adtam nem hasznos válasz-t :D
Rosszul látod, nem az számít csak, hogy ne nyüszítsen. Idézem a válaszomat:
"Megpróbálom növelni a séta idejét hátha jobban fogja viselni, hogy sajnos nem körülötte forog a világ és nekünk pedig dolgozni kell." Pontosan azért tettem fel a kérdést mivel szeretném megoldani, mivel tudom, hogy neki se jó azért nyüszít, viszont azt is tudom, hogy nálunk nem lesz benti kutyus, mivel neki építettük ki mindent amit leírtam és alapjában sem vagyunk benti kutyatartók.
Amit viszont elismerek, hogy lehet nem olvastam eléggé utána, hogy benti vagy kinti, de az előzetes keresésem alapján, mielőtt vettük azt olvastam amit az előző válaszomban leírtam.
Ja bocsi, es az nem emberkent kezeles, hogy kielegited egy adott fajta alapigenyeit.
Ez a minimum!
22-es ha ugyan azt az oldalt találtuk, akkor pontosítok.
"Téli szabadban való tartásra rövid szőre miatt nem alkalmas!"
A kutya nem szabadban van tartva, de ezt szerintem már leírtam.
A vizsla nem kinti kutya! És nem csak a szőre miatt! A legalaovetőbb igénye, hogy az ember mellett legyen! Az, hogy naponta kb 1 órát vele töltesz a 24-ből, édes kevés!
Sosem volt kinti kutya! A nemesek, vadászok kutyája volt, mindig is bent élt a gazda mellett! Ha egyszer az életben elmennél múzeumba, vagy megnéznél a szuperhősös filmek mellett csak egyetlen történelmi filmet is, látnád, hogy a vizslák, agarak stb ott fekszenek, élnek a nappalikban, szobákban az emberrel.
Miért kellett kutya, ha nem akarod az alap igényét sem kielégíteni?
Amugy nem kell, hogy a kutya egesz nap veled legyen kerdezo. Nem azon van a hangsuly, hogy ne hagyd egyedul 1 percre se, mert nyilvan az se jo,ha nem tudod otthon hagyni es szeparacios szorongasa lesz...vagyis inkabb meg durvabb, mint most.
Hanem az volna a lenyeg, hogy ot is engedjetek be az eletetekbe. Amikor otthon vagytok, lehessen veletek a hazban. Ennyi.
Nem is szabad 0-24-ben szorakoztatni a kutyat, mert aztan majd 2 percre se mehetsz el otthonrol (kutya)siras nelkul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!