Póráz nélkül tilos kutyát sétáltatni a közterületeken. Hol lehet bejelenteni, amennyiben ezt egy bizonyos területen rendszeresen megszegik?
A tilalmat nem pontosan tudod, de ettől még lehet, hogy tiltott helyen találkoztál póráz nélkül sétáltatott kutyával.
„17. § (1) Belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területet - ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.”
↑ 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról
Tehát a település külterületi, zártkerti stb. közterületein nem kötelező a póráz. És pl. társasházaknál is nemegyszer van, hogy az épület körül egy sáv nem közterület, hanem magánterület, bár nincs elkerítve.
Ha valóban olyan szabálysértés történik, amit leírtál, akkor a megyei kormányhivatal az illetékes.
(Az állatvédelmi hatósági jogkör a jegyzőktől először a járási hivatalokhoz került, majd 2020. január 1-től a megyei kormányhivatalokhoz. A jegyző feladat- és hatáskörében csak a transzponder – chip – nyilvántartása és ellenőrzése, illetve a kóbor kutyák befogására történő intézkedés maradt.)
A köztereseket ki lehet hívni, de mire kiérnek már el is mentek valszeg a kutyások.
Nálunk a belső kertbe is szokták kihívni őket, mert sokszor bejönnek piálni a csövik. Pedig ez szerintem magánterületnek minősül, szóval nem nagyon értem ezt a magán vs közterületes dolgot. Bár itt a lakók sokszor másik lakóra is ráhívják.
De egyébként a kis jános altábornagy utcánál a szökőkútnál rendszeresen elengedik bandázni a kutyákat, és a közteresek járőröznek mindig rájukszólnak. Meg ott pár utcával arrébb pont hallottam hogy jaj jaj Sanyi tedd pórázra mert jönnek :D
Szóval ez a belváros néhány részén abszolút egy jelenség. De mondjuk ha a mondjuk pataknál vagy parkban van ez a sztori amit mondasz, szerintem esélytelen hogy bármi változás lenne.
Fotót, vagy még inkább videót készíts róla, ÉS/VAGY legyenek erre TANUID kérdező, mert ha ez nincs és még pluszban tanúid sincsenek, akkor a te szavad az ő szava ellen, patthelyzet... és nem lesz semmi.
Amúgy ha nem harapták meg a kutyádat, téged, tehát nem történt sem személyi sérülés,sem állatban nem esett kár, nem folyt vér és nem történt tragédia, akkor én nem vesződnék a helyedben a dologgal...
Annál is inkább nem, mert Apámnak volt múltkor egy hasonló ügye, vagy 4x kellett megjelenni, kapott az ipse egy kis ejnyebejnyét, Apám meg, mint sértett (a nővérem apám által átvett exkutyáját marta meg egy másik állat) nem kapott lótuszt (ide egy kevésbé szalonképes szót képzelj) sem kárpótlásul. Még annyit sem, amiből egy vigasz-jutalomfalat a kutyának kifutotta volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!