Miért kergül meg esténként a kutyám?
Figyelt kérdés
Tavaly fogadtam be egy keverék kiskutyát, aki most 2,5 éves. (Nem érkezett rossz körülmények közül, egy idősebb páré volt, de sajnos egyikük elhunyt covidban, másikuk pedig elköltözött, és nem vihette magával. Egyenesen az ő lakásukból hoztam el, nem került menhelyre, soha senki nem bántotta.) Nagyon jól nevelt, szófogadó, okos kislány, de napi szintű probléma, hogy esténként rájön az "ötperc". Ilyenkor hihetetlen tempóban rohangál, fenyegetően morog, durván odakap a lábamhoz, kezemhez, ami egyébként egyáltalán nem jellemző rá. Azt hittem, az új helyzet zavarta meg, és idővel majd elmúlik, de most már tartósnak tűnik a dolog. Mitől lehet, és hogyan állítsam le?2022. aug. 10. 21:33
11/11 A kérdező kommentje:
Mindenkinek köszönöm a válaszokat, azt hiszem, kezd megoldódni a helyzet, és igazatok volt. Úgy tűnik, hogy az egyszerű séta és a viszonylag kicsi kutyafuttató nem elég mozgás neki, jó sok rohangálós feladat kell. A másik gond az volt, hogy én a mentális fárasztással nem igazán foglalkoztam, most kezdtünk el trükköket tanulni, illetve kapott logikai játékokat is. Azóta ritkultak és rövidültek is ezek a "megőrülős" időszakok, 5 napja már egyáltalán nem csinálja. :)
2022. aug. 29. 15:53
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!