Mi a jó megoldás? Velem maradjon vagy velük menjen?

Apukám megy kertesbe, én maradok itt (3 szintes tégla). Két kutyánk van, immár 4 éve laknak együtt, 6 és 8 évesek. Utóbbit bántalmazták... nem is egyszer, sok helyen megfordult, nem maradt tovább egyiknél sem 3 hónapnál többet. Nálunk jó helyre került, ő a szívem csücske. A másik kutyát is szeretem, ő is engem, de mint gazdája, nem nekem való szerepet, csak a hülye vagyok, aki tartja a póráz végét, ő apám szíve csücske, első látásra szerelem volt a képen meglátva. Már megvannak együtt a kutyák, szeretik egymást, és biztos élvezné az idősebb a kertet, DE úgy gondolom, apukám nem tudná úgy kielégíteni a szükségleteit, mint ahogy én teszem. Szerinte a két kutyának együtt kell lenni, és ezt támogatnám is, ha tudnám, megadja neki, amire nagyon is van igénye. Szereti, de nem jobban az ő szíve csücskénél. Bújós kutya, imádja, amikor babusgatják, nem csak amikor ő jön érte. Apukám szereti őt is, de "nincs meg benne az a szenvedély", az a nagy szerelem. Ráadásul, mivel a fiatalabb (rangidős) féltékeny tud lenni, noha látszik, hogy kötődik hozzá, nyalogatja, rajta alszik, időnként (ritkán) csak úgy hülyét kap és megmorogja vagy nekiugrik, ami után, mint tegnap, a másik kvázi nem tudja, mit kezdjen magával, toporgott egy ideig egyedül, amikor én nem mondtam, mit csináljon, nem esett jól neki a pajtása viselkedése. A fiatalabbnak van igénye a játékra, az idősebbnek nincs, sajnos ezt az előző helyeken kiölték belőle valószínűleg egészen fiatalon. Nem lenne játék a kertben a részéről, maximum együtt ugatnának bele a világba. Kinti-benti kutyák lennének, nappal kint, amikor akarnak, éjszaka bent, vagy nyáron kint, ha úgy érzik, és éjjel mindketten aludhatnának apukámmal egy szobában/ágyban. Kettőnk általános viselkedése úgy néz ki, hogy ő a fiatalabbnak ad több szeretet, ez a nézéséből is látszik, míg én az idősebbel vagyok így. Amúgy mindkét kutya velem alszik, de az idősebbel évszaktól független felezzük már mióta a párnámat, hozzám búj amikor villámlik, amikor fél, simizem, megölelem, amikor nagyon rosszat álmodik, ott vagyok... én szoktam jelenteni mindkét kutyánál a lelki támogatást, és az idősebben nagyon látszik, hogy igénye van erre, apukám meg... így, ennyire nem igazán remekel ebben.

Engedjem elmenni az idősebbet? Sokat szenvedett lelkileg, nagyrészt én foglalkoztam vele, hogy helyreállítsam a világát, szóval nagyon ismerem, mennyire megvannak benne azok, amiket fentebb írtam. Egy nagy kert, a saját terület ellensúlyozza, hogy vélhetően nem kapja meg apámtól úgy és azt, amit és ahogy tőlem? Egyébként engedném menni, attól nem tartok, hogy utánam sírna, hanem az ő életében én vagyok kvázi az "anyai szeretet" (bocs, tudom, hogy rendkívül hülyén néz ki), apukám pedig a vicceskedő és a szigor, akinél a kutyának, amikor szól, a parancs az parancs.