Valóban nem lehet két (japán) akitát (kerten belüli) család-védelemre hosszú időn át sem betanítani? Gyakran olvasható h. az akita egy képtelenül makacs fajta. Kiváltképp az európai küllemvonalas tenyészetekből származók nem annyira védik a családot.

Az alapvető gond az (ha a tapasztalatlanságot meg azt, hogy egyszerre két kölyköt szeretnétek nem veszem bele), hogy bármilyen képzés esetében van egy pont, ahol a belerakott idő már nem elég. Ha nem tudod elég jól képezni a kutyád, ha a kutya nem elég együttműködő, nem elég terhelhető, nem elég motiválható, akkor gyakorolhatsz vele bármennyit nem fogtok már tudni fejlődni. Még azonos, munkára szelektált fajták esetében is hatalmas eltérések lehetnek, mert ugyanúgy, ahogy a fajta nem garancia arra, hogy te fel tudod készíteni az adott feladatra, a belerakott idő sem. Ezért gond az, hogy egy alapvetően nem együttműködő, független jellemű, közel nem őrző-védő munkára szelektált fajtát akarsz erre rávenni.

A másik gond az, hogy egy jó őv munkának az alapja az engedelmesség, a maximális kézbentarthatóság, nem elég az, hogy a kutya ráfogjon a csibészre, ugyanolyan fontos, hogy első szóra el is engedje. És ez piszok nehéz egy ennyire öntörvényű fajtával. Gondolj bele, kinyitod ezeket az ösztönöket, megtanítod hogyan használja (és már ez sem lesz sétagalopp) és utána meg kell tanítanod neki, hogy hogyan kontrollálja ezt egy olyan kutya, amelyiket ennél sokkal hétköznapibb helyzetekben sem gyerekjáték kontrollálni. Viszont ez meg elengedhetetlen ahhoz, hogy ne egy teljesen kiszámíthatatlan, bármikor emberre, állatra veszélyessé válható kutyát tarts.

Előző válaszoló vagyok.

Figyelj, ha jó tenyésztőt találsz, aki nem arra megy, hogy jó pénzért szinte bárkinek eladja a kutyát (sajnos erre az, hogy az hozzá tk-t már régen nem garancia) ő úgyis le fog beszélni a fajtáról, ha úgy ítéli meg, hogy nem lennétek jók együtt, mégsem nektek való és itt a gyk-n, de még akitás gazdik között sem fogsz olyat találni, aki jobban ismerné a fajtát egy ilyen tenyésztőnél.

Az, hogy kinek való ilyen kutya én a környezetemben, saját tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy annak, aki szereti a kihívásokat, aki tudja annak kezelni a kutyát, ami és elfogadja a korlátait. Ismerek több akitást, meg más, hasonlóan öntörvényű kutyást, mint mondjuk a husky, csehszlovák, de ilyen szempontból még az agarakat is ide tudnám sorolni. Szóval én ez alapján azt látom (de ez már tényleg csak saját vélemény), hogy azoknak működik jól egy ilyen kutya, akik nem kényszerítik bele a kutyát olyan szituációkba, amit nem tud megoldani. És ezek a kutyák így egyáltalán nem veszélyesek,nem kiszámíthatatlanok, nem arról van szó, hogy mindent rájuk hagynak, ugyanúgy vannak elvárások, szabályok, amit minden helyzetben be tudnak tartatni a kutyával, sőt dolgoznak is velük és a pályán, amikor munka van eszükbe se jut bármi mást csinálni, de ismerik a kutya határait, nem várják el tőlük, hogy nyugodtan tűrjék ha 20 gyerek egyszerre simogatja, de tudjon nyugodtan elmenni 20 gyerek mellett, nem kell, hogy játsszon más kutyákkal, de legyen közömbös és hasonlók. Nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mi a közös ezekben a gazdikban, de úgy tudnám a legjobban megfogalmazni, hogy van bennük egy olyan ősi, ösztönös tisztelet a kutya természetből adódó lénye felé, ami a mai "anya szeme fénye" állattartási kultúrától teljesen idegen. Én azt gondolom, hogy ez a kulcsa, ők nem szőrös gyereket, munkapartnert, biztonsági őrt vagy négylábú pszichológust keresnek a kutyában, hanem magát az állatot, minden ösztönével együtt és ez a kutyának is segít, mert ezzel számára is sokkal egyértelműbbek az elvárások és a határok, ezért nem történhetnek meg ilyen gazdákkal olyan szituációk, amikor már a katasztrófa után mentegetőzik, hogy "dehát ilyet még sose csinált," mert pontosan tudják, hogy milyen helyzetben milyen reakcióra számítsanak. Tudom ez így kicsit megfoghatatlan és borzasztóan elvont, de összességében az a lényeg (szerintem), hogy ne csak türelmed, hanem érzéked is legyen megismerni kutyát és akkor tudtok majd együttműködni.