Kiskutyám, a rakoncátlan..?
Kaptam egy kiskutyát, ez az első kutyám életemben. Elég korán feltűnt, hogy akaratos és az erélyes hangvétel sem tartja vissza semmitől. Kezd már egész jól viselkedni többnyire, de ha valamikor fegyelmezni kell, akkor a tiltószóra hajlamos harapással reagálni.. Egyéni foglalkozáson a környék legjobb oktatói azt mondták, hogyha nagyon akadékoskodik, fogjam meg a grabancánál és ha harapni próbál, addig ne is engedjem el amíg meg nem nyugszik.
Ez az első kutyám, szeretném, ha bensőséges kapcsolatra tudnánk szert tenni, én az eddig kapott harapások ellenére is ugyanolyan szeretettel tekintek rá, de félek, hogy ő “megutál” vagy ilyesmi. Ettől még azt is tudom, hogy muszáj fegyelmezni, mert nagytestű lesz… Kan egyébként, és a lehető leghamarabb ivartalaníttatni is fogjuk! Illetve még kaptuk tanácsnak, hogy minél több, apró szabály bevezetése is segíthet, ugyanis növeli a tekintélyt.
Valaki esetleg meg tudna erősíteni, hogy a kutyusom nem fog megutálni?:( Akár saját tapasztalatokat is szívesen olvasnék!!
"Németjuhász és 5 hónapos lesz jövőhéten. Sajnos ez már nem a játékos harapás…"
De, ez még az, csak ugye nő, és egyre erősebb, ezért érzed durvának. Ezt 3-szoros német juhászos tapasztalat után mondom :) Szerintem nem kifejezetten nehéz ezt a fajtát nevelni, mert rettentő okos, és egy jó adag bizonyítási vágy is van benne, imád dolgozni, és imádja, ha a gazdi dicséri, elégedett vele. De az fontos, hogy megértse, nem ő a főnök, hanem te. Ebben kéne, hogy segítsen a kutyiskola, tök jó, hogy jártok, de az eddig leírtak alapján nem igazán érzem azt, hogy ebben érdemben segítenének neked. Ha harap, raszólsz, hogy nem, és azonnal rakd feladatba, ültesd le, szólj neki, hogy marad (ezek mennek már?). Ettől kizökken, és másra irányíthatod a figyelmét, közben fejlődtök a kontroll terén is.
Nálunk most a családban 3 hónapos német juhász van, ő is harap még, de nála az ül és a marad már megy, ha határozottan rászólok, leültetem, maradnia kell, egyből a feladatra koncentrál. Ha szépen leült és kizökkent, fogok valami játékot, és arra terelem a figyelmét. Szuperül működik, most már egyre többször a sima 'nem' is elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!