Habzsol a kutyánk mit tegyünk?
Úgy eszik, mint egy idióta... Elé tesszük 10 mp alatt mindent megeszik, a rizst a húst, az összes zöldséget egészben nyeli le és közben befeszíti az izmát, látszik , hogy rendesen befeszül ha evésen van a sor és minél hamarabb beakarja az egészet mosni. Ráadásul ennek az az eredménye, hogy heti 2-3szor hányást takarítok, mivel ahogy belement egészben úgy ki is jön belőle egyben. Undorító az egész, annyira felszokott idegesíteni hogy nem is tudom szavakba önteni....
Parancsra kap enni, ha kell órákat is várna a parancsra, ha mondjuk neki, hogy TIED, akkor ehet csak, ha szólunk neki, hogy ELÉG, akkor abba hagyja az evést, viszont akkora falatokat vesz be egyszerre, hogy hiába állítom le és aztán újra kiadom neki a parancsot, még úgyis túl hamar mossa be. 20 kilós kb, nincsen éheztetve, csak főtt kaját eszik.. Egyszer felidegesített és elé tettem 4x annyi adagot, 2 napig hányt... NEm tudom, hogyan tudnám leszoktatni róla, a habzsolás tál hülyeség, mert nem működik nála, kiszedi belőle simán.
Lehet lekéne szarjam az egészet habzsoljon ha akar, csak zavar az állandó hányás takarítás.
Néha bánom, hogy ide vettük. Rengeteget volt vele foglalkozva, de mostanában egyre jobban azt érzem, hogy ez csak egy kutya, minek törődjek én ennyit vele, kb az életem 2 éve csak róla forog, majd ha gyerekem lesz érte megteszem, de egy kutyáért lehet ez már túlzás. Alapból 3 naponta főzök neki, hogy friss legyen mindig a kaja.
Most olvasom, hogy nem vált be.
"Ráadásul ennek az az eredménye, hogy heti 2-3szor hányást takarítok, mivel ahogy belement egészben úgy ki is jön belőle egyben."
Az nem a szó szerinti hányás. Sok levegővel eszi fel az ételt, visszaöklendezi és utána, ha nem takarítanád el előle, már nyugodtabban visszaenné.
Tudom, gusztustalan, de végül is te azzal a feltakarítással elveszed az aznapi adagja jó részét.
Habzsolásgátló tálat meg lehet próbálni, de ha bírja a gyomrod, menj el tőle, amíg eszik. Ha ki is "hányja az adagját, mire visszamész, még a nyoma sem marad, úgy feltakarítja.
Szerintem meg a parancsolás is van rá hatással. Bizonyára stresszes, hogy mikor állítod le őt, ezért igyekszik minél gyorsabban megenni, nemhogy kiadod az "elég" parancsot és akkor éhen marad. Személyes véleményem szerint ilyen parancsolgatással kínozni egy kutyát balfaşzság.
Egyébként megpróbálhatnád neki kis adagokban adni a kaját, akár kanalanként a táljába tenni.
#7-es mi se csináltuk így ezt először, de xy kutyatréner javasolta, mi is furcsállottuk először, mert mi se vagyunk olyanok, hogy pusztán a létezését is korlátozni akarjuk a kutyának és igen ez is felmerült már, hogy lehet rossz döntés volt ezt megtanítani neki, de hogyan lehetne leszoktatni róla? Bármit teszek el megse próbálja közelíteni, amíg nem mondom neki, hogy az övé.
Mi abból indultunk ki, hogy nekünk se esne jól, ha éhesek lennénk, odatennék az isteni falatot elénk és csak nézhetjük amíg a varázsszó el nem hangzik. Sajnos kezdő kutyások vagyunk , így sok olyan tanácsot megfogadtunk amit nem biztos, hogy kellett volna.
Ilyen volt pld:
Szerettünk vele úgy labdázni, hogy eldobtuk neki a labdát és ő már egyből szaladt is, volt amikor előre, és visszahozta.
De mondta a tréner, hogy á-á ez nem jó, mert nincs fegyelem.
És akkor meglett tanítva, hogy úgy labdázzon, hogy eldobom és ha azt mondom neki, hogy MEHETSZ akkor megy a labdáért.
Megmondom őszintén, kb 1 napig bírtam így vele játszani, mert láttam rajta, hogy így már őt is kevésbé érdekli, szóval utána visszaszoktattam arra, hogy menjen a labda után egyből, úgy hogy amint dobtam mondtam neki hogy mehetsz. Szóval ezt még időben kijavítottam.
Az ilyen trénerekből elegünk lett egy idő után, mindegyik azt hiszi tudja a tutit, de szerintem a kutyát is hasonlóan kell kezelni mint egy gyereket, mindegyiket máshogy és akié az tudja leginkább (legalábbis nagy általánosságban), hogy hogyan kell nevelni.
Az etetés eleje az jó, hogy tied szóra kezd el enni, nem kell percekig váratni. Én úgy szoktam leteszem a kaját, leül ránézek mondom tied és eszik. Szóval néhány másodperc az egész. Ez azért jó, mert csökkented az esélyét, hogy megegyen bármit az utcán.
Viszont kaja közben rászólni, hogy elég?
Szerintem ettől inkább még gyorsabban eszik,mert tudja bármikor leállíthatod.
Ezt a parancsot egyáltalán nem alkalmaznám csak ront a helyzeten.
Próbáld inkább azt az etetős tányért amit javasoltak előttem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!