Mennyivel nehezebb 3kutyával mint 2vel?
A németjuhász jóval nagyobb és a mozgásigénye is elég nagy. A legnehezebb szerintem a nagyon eltérő mozgásigények. Milyen idősek a mostani kutyák? Ha már öregek nem biztos, hogy jó ötlet kölyköt vinnni
Ha úgy érzed meg tudod nevelni és fárasztani is tudod, emellett anyagi gondot se okoz, akkor nem lesz probléma.
Nekem sokkal nagyobb gond volt a 2. Kutya, akkor még szoknom kellett, hogy két kutyával kell foglalkozni. A harmadik nekem nem okozott nagy váltást, persze meg kellett szokni, de hamar felvettük a ritmust.
Attól függ, hogy vannak megnevelve, szocializálva és sok múlik a környezeten, életmódon is.
Nekem pl 3 van, falun lakunk, napi 1x sétálunk leginkább olyan helyen, ahol el tudom őket engedni. Másképp egy "szaglászós" séta kész katasztrófa lenne, össze-vissza keverednének a pórázok, nem tudom elképzelni, hogy egy belvárosban ezt hogyan tudnám megoldani. Külön is foglalkozom velük itthon vagy suliban.
Vannak ismerőseim, akiknek több kutyájuk is van, ők is kevésbé frekventált helyen sétáltatnak szabadon(leginkább mezőn). Vadról lehívhatóak, de megkötni őket már nagy macera, ha jön valaki szembe, illetve 5 kutyával pórázon mindig megállni kakit szedni vagy pisire várni szintén kb kivitelezhetetlen.
Meg persze van a többség, aki nem igazán sétáltat udvar mellett vagy csak egy-egy kutyát visz el. Ott szerintem csak a kaki meg a költség emelkedik meg a kutyák számával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!