Értelmileg visszamaradott a kutyánk?

Nem bennem merült fel a kérdés, hanem apukáméban. Most 6 éves, 4 és fél évesen került hozzánk, mentett kutya, pocsék előélettel. Roncsként került hozzánk, már van életkedve, nem fél, nem remeg, miután a törött-elrohadt fogát kihúzattuk, azóta szépen eszik is.

Azért merült fel benne a kérdés, mert gyakran van az, hogy "lefagy". Konvektor előtt, ágy előtt, szoba közepén, csak áll és vagy ül és néz, esetleg lehajtott fejjel, mint aki letargiába zuhant. Apám hozzászól, változó, hogy reagál rá. Én hozzászólok ilyenkor, a nevét vagy az egyik végtelenül kínos, általam kapott becézését, de elég neki integetnem, és mint aki felélénkült, csóválja a farkát.

Most korona miatt, amióta távoktatás van, a 24 órából legtöbbször 23 és felet szoktunk együtt lenni a lakásban, sétánál meg együtt, kint. Nálam máshogy viselkedik, mint apukámnál. Nála nem reagál a "lefagyásnál" a szavára, illetve sokadik után. Amikor elengedni próbáltuk, egyik nyugodt pillanatról a másikra, csak úgy elfutott, mint akit üldöznek, pedig tényleg semmi nem történt. Fogta magát és világgá rohant. A kis hülye, amikor végre megtaláltuk egy idő után, farokcsóválva jött hozzám, nem is értette, hogy nem jó, amit csinált.

Apám helyett kérdem meg: lehet értelmileg visszamaradott?