Kutya nem tud pórázon sétálni?
Sziasztok. Az lenne a problémám, hogy van egy kutyám, aki semmilyen módon nem hajlandó pórázon sétálni. Minden más alapvető parancsszót ismer, és készségesen végre is hajt mindent első szóra. Viszont a séta az sajnos nem megy neki.
A kutya lassan már fél éves lesz. Kb. 4-5 hónapos korában került rá először póráz. Az első alkalommal sem sikerült sétára bírni. Leült, vagy lefeküdt. Sehogyan nem volt hajlandó elindulni. Csalogatásra, "gyere" vezényszóra, jutalomfalat hatására, játékra sem. Amikor sikerült rábírni, akkor is általában ugrándozott menet közben, és közben oldalirányba vagy előre próbált menni.
Tudnátok esetleg valami tanácsot adni?
A nyakörvet egyébként szépen eltűri, de az még fontos, hogy még a közvetlenül a nyakörvnél történő vezetéskor is leül, vagy lefekszik. Volt egy időszak, amikor nagyon rövid pórázon sikerült megtennünk pár szabályos lépést, de aztán a végén mindig leült.
Rakjátok rá a pórázt, dobjátok le a földre és sétálgassatok úgy az udvaron/lakásban vagy csak hagyjátok, hogy csinálja a kis dolgait vagy kérjetek tőle trükköket. Ha már így nem zavarja, fogjátok meg a pórázt és úgy kérjetek tőle trükköket illetve megint sétálgassatok.
Az utcán pedig adjatok neki időt, először legyen a cél a szomszéd kerítése/bármi közeli dolog. Ha ugrándozik, oldalazik, még ne büntessétek, ne szóljatok rá, mert ez már egy hatalmas előrelépés a lecövekeléstől, pár alkalom után el is szokták hagyni a kutyák. Csak akkor várjatok el rövid pórázas, láb melletti sétát, ha egyáltalán magabiztosan tud menni a pórázon, nem zavarja, hogy korlátozza a mozgásterét.
Jaj bocsánat, elírtam, másfél éves lesz.
Köszönöm a gyors válaszokat. Hámmal még nem is próbáltam, ki is ment a fejemből hogy létezik olyan :D
Setalas kiskutyaval:
- idegen kornyezet, idegen szagok, ismeretlen dolgok
- gazdira nem figyeles (oka az izgatottsag)
- porazfegyelem hianya
Megoldas: turelem es kitartas. Gazdi legyen mindig a legnagyobb inger (itt segit a jutalomfalat, a kaja mindent visz). Tul izgatottsag eseten le kell nyugtatni a kutyat ... megallni egy kicsit ha kell ... lenyeg, a kutya rad figyeljen. Bizonytalansag eseten (amikor idegen dologgal talakoztok) ... megnyugtato viselkedes. Allj meg, nyugtasd meg a kutyat, majd mutasd meg neki az idegen dolgot.
Ne add fel ... fajtatol fuggoen akar evekig is eltarthat mire egy kutyabol JO kutyat faragasz :) Kitartas!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!