Szívbeteg a kutyám, van v volt vkinek tricuspidalis billentyű dysplasiás a kutyája? Nektek miben változott az életetek?

Nagyon sajnálom 😭

Szerintem ezt inkább a dokitól kérdezd meg, ő jobban tudja és ismeri az állapotát mint itt a gyakorikérdéseken az emberek. De arra figyelj hogy mindig árnyékban legyen amikor nagyon süt a nap, és mindig legyen friss vize a séta közben.

Remélem jobban lesz. Szurkolok nektek.

Nekünk volt ilyen kutyánk, de nála nagyon nagy volt az eltérés, műthetetlen, gyógyszerrel ideig óráig szinten tartható, de lényegében menthetetlen volt, a diagnózis után 3-4 hónappal ment el. Az mindenképpen biztató, hogy nálatok nem szükséges a gyógyszeres kezelés, valószínűleg sokkal kisebb az eltérés, ami még pozitív irányba is változhat, csökkenhet is.

Nálunk a legnehezebb az volt, hogy sokáig nem volt pontos diagnózis, én az állatorvosi egyetemen Dr. Manczur Ferencet és a Lehel úti állatkórházban Vrabély Tamást ajánlom, mi Veszprémből jártunk fel hozzájuk.

A mozgatással kapcsolatban, nekünk teljesen megváltozott az életünk, nem futhatott, nem játszhatott más kutyákkal, a sérülésekre is nagyon kellett figyelnünk, ugyanis a bódítást nem bírta volna a szíve, ezért nagyon vigyáztunk, nehogy valami baleset történjen. Nem tudom nálatok hogy van, de a mi kutyánk sokkal fáradékonyabb lett, 20-30 perc séta után már nagyon lihegett, lefeküdt, így vettük észre egyébként, hogy valami nem stimmel, szóval én azt tudom javasolni nektek is, hogy séta közben nagyon figyeljétek és ahogy egy picit is fárad menjetek haza, ne várjátok meg, hogy kimerüljön.

Én mikor meglett a végleges diagnózis, ami 1,5-2 évet jósolt még neki, ami sokkal több, mint, ami végül megadatott neki, lehet, hogy elítélendő módon, de elkezdtem elkényeztetni. Onnantól velem aludt az ágyban, megbeszéltem a munkahelyemen, hogy vihessem magammal (arra hivatkoztam, hogy nagyon beteg és nem lehet felügyelet nélkül hagyni), így sosem hagytam egyedül, olyan programokat szerveztem neki, amik érdekesek izgalmasak, vittük erdőbe, Veresegyházára úszni, nyilván azért úgy, hogy fizikailag egyáltalán ne legyen megterhelő, de szerettem volna, ha sok mindent lát még a világból, a száraztápot házikosztra váltottuk, kitapasztaltam mik a kedvencei és azokat főztem neki, hagytam válogatni. Nyilván nálatok más a helyzet, nem is azt tanácsolom, hogy ti is csináljátok így, alapvetően én is hülyeségnek tartom ezeket, de én tudtam, hogy csak úgy fogom ezt feldolgozni, ha tudom, hogy mindent, amire vágyott megadtam neki és boldog, tartalmas élete volt. Engem ez valamennyire meg tudott nyugtatni, de mondom, nekünk a legrosszabb forgatókönyvre kellett készülnünk. Végül éjszaka egyszer csak felriadt az álmából, felsírt és itt hagyott minket. Aznap nem is voltunk sehol, teljes pihenő napja volt, szóval fizikai megerőltetésnek nem is volt köze hozzá, később az orvosok is azt mondták, hogy ha soha nem hagytuk volna csinálni semmit ez akkor is bekövetkezett volna, egyszerűen annyira rosszak voltak az értékei. Én nem bánom, hogy a lehetőségekhez mérten, azért vittük magunkkal, szerveztünk neki programokat, szerintem egy szobába bezárva úgy hogy az egyetlen inger, amivel találkozik az orvos lett volna sokkal rosszabb lett volna és nem is oldotta volna meg a helyzetet.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy átérzem azt, amin most keresztül kell mennetek, borzasztó a tehetetlenség, ijesztő, hogy mennyire más kutyás életre kell berendezkednetek, és nem mondom, hogy ezen túl lehet egykönnyen lépni, mert habár évekkel ezelőtt történt én sem tudtam ezt most úgy leírni, hogy ne sírjak, de csak arra kell gondolni, hogy így is lehet tartalmas és boldog élete.

Szívből kívánom, hogy nektek ezt ne kelljen átélni, hogy alakuljon másképp, mert nektek még van rá esélyetek! Kívánok nektek erőt és kitartást mindehhez és ami a legfontosabb, hosszú, boldog kutyás éveket!