Inkább husky vagy németjuhász?
Amit biztosítani tudok:
Nagy kert
Napi 1 vagy 1,5 vagy 2 óra séta
De kirándulásokra, hosszab utakra is el vinném amikor rá érek.
Ezen kívül még persze játszanék is vele.
Intelligens, jól tanítható, bájos kutyust szeretnék.
Mind a kettő nagyon tetszik (külsőre a husky jobban) viszont félek hogy túl makacs lessz és, hogy el szökik .
A németjuhászt viszont sokkal megbízhatóbbnak és szófogadóbbnak tartják.
Ha nem sokszor hagyod egyedül, akkor husky. Ha dolgozol, és napi 8 órákat egyedül hagyod, akkor német juhász.
Husky hajlamos magányos lenni, és ebben a magányban a szomszédok idegeire megy az a mély, öblös csaholás, amit ez idő alatt elkövet.
Oreg kutyat (10 evnel oregebbet)vegyel magadhoz,mert fiatalon nagy km igenye van nekik futasra. Szabad terepen egyenes utvonalon megallas nelkul.
!!!
A huskyt fizikailag nehezebb lefárasztani, a német juhászt mentálisan, az is kérdés, hogy neked melyikhez lenne több időd/kedved, a német juhásszal napi rendszerességgel kell fél-1 órát tréningezni,a husky napi 20-30km-es futásokra lett kitalálva, nyilván ezt nehéz lenne biztosítani neki, de muszáj intenzíven lemozgatni, neki a napi 2 óra séta kevés lenne.
Kutyasuli mindkét fajtával ajánlott, a husky híresen makacs és önfejű, a német juhásznak meg ösztönösen igénye van rá, hogy dolgozzon a gazdával. A juhászkutyák alapvetően együttműködőbbek, könnyebben taníthatóak, szeretnek megfelelni a gazdának, de ha el vannak hanyagolva velük sem egyszerű. Ha az fontos, hogy jól tanítható legyen, akkor inkább a német juhász, ha foglalkozol vele gyorsan, látványosan fog fejlődni, egy huskyval sokszor keserves a tréning, nem figyel úgy a gazdára, ha nincs kedve hozzá iszonyú nehéz rávenni, hogy hajtsa végre a feladatot, nagyon tudatosan kell felépíteni benne azt a motivációt és munkakedvet, ami a német juhászban ösztönösen megvan. Viszont pont ezért rajta jobban is látszik, ha mentálisan nincs lefárasztva, ugyanúgy rombolhat, szökhet, agresszívé válhat. Szóval el kell dönteni, hogy hosszú távon mit tudsz neki biztosítani, mert igazából egyik fajta sem a tipikus bájos, családi kedvenc, nagyon igénylik a foglalkozást.
Ha a német juhász mellett döntesz és menhelyről szeretnél örökbe fogadni, akkor szerintem érdemesebb egy fiatal felnőtt kutyát választani és mielőtt elhozod, beleszeretsz csinálni neki egy diszplázia szűrést (ennek 1,5 éves kor felett van értelme, létezik ugyan a Pennhip módszeres szűrés kölyköknek, de az kevésbé megbízható), mert annál kevés borzalmasabb dolog van, mint mikor a 2-3 éves kutya alig bír lábra állni, annyira deformált a csípője és sajnos erre a német juhász kifejezetten hajlamos a jelenlegi show vonalas trendeknek köszönhetően. Vagy választani egy nem olyan erősen fajtajellegű keveréket, a többgenerációs mixek általában kevésbé terheltek genetikailag.
Szerintem német juhász lessz,mert családi kutya lenne és többgazdás ami előnyös egy családban és szeretném sok mindenre megtanítani.Illetve engem valószínűleg csak fel idegesitene egy makacs husky.
Inkább fitalabbat szertnék örökbe fogadni 1-3 évest.
De ez még később lessz..
Köszönöm a válaszokat!
Kiválasztottál két fajtát melyek szöges ellentétei egymásnak.
A Husky egy makacsabb, önállóbb személyiség melynek lételem a fizikai mozgás. Napi 5-10 km futás kell neki, hogy kordában lehessen tartani. Nagyon falkaközpontú kutya, kissé nehezen tanítható.
A Német Juhász egy munkakutya, lételeme a gazdája, és a feladatvégzés. Őt nem csak fizikailag hanem mentálisan is le kell fárasztani. Könnyen motiválható, és imád tanulni, de az unatkozó munkakutya veszélyes, és romboló. Hajlamos a dominanciára, ezért következetes nevelést igényel, és ha erős a zsákmányos ösztön akkor ÖV vagy ösztönkontroll tréning elengedhetetlen számára. Nem tudom honnan vetted, hogy a Német Juhész többgazdás kutya. Nem a Német Juhész egygazdás kutya. Ha kiválasztja a gazdit Ő az isten mindennek a közepe, csak ezután jönnek a többiek.
Kedves 7. Válaszoló
Ezt nem csak én gondolom hogy több gazdas kutya!
A rendőrségen,katonaságban nem véletlenül ez a leggyakoribb fajta. Mivel, hogyha leváltják azt az ember akit a gazdájának tekitett és egy újat raknak a helyére akkor könnyebben megszokja mint pl.a rottweiler.
Az egyik barátnőmnek van malamutja és a malamut őt választotta ki vezérnek. A többi családtakgnak sokszor nem engedelmeskedik.
Volt németjuhásza is és az a többieknek is jobban engedelmeskedett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!