Amikor elengedjük a parkban, és éppen elkezdünk játszani, örömében miért szalad el, de úgy, hogy se kép-se hang, csak fut előre?
Négy hónapja van nálunk, öt éves, volt bántalmazott. Nem félelemből teszi. Ma elengedtük, mert senki nem volt, direkt ezért mentünk későn, mert még szocializáljuk, és amúgy sincs futtatón kívül póráz nélkül. Apám elkezd vele játszani, amit láthatóan nagyon élvezett, jó volt látni ahogy ugrál felé, aztán nagy vidám elkezdett futni. A gond az volt, hogy nem állt meg! Csóváló farokkal futott, én meg majd kiköptem a tüdőmet, miközben a nevét kiáltoztam, amit mintha nem is hallott meg. Szinte teleportált.
Volt rá másik példa. El volt engedve, mert beszállt a két kutyával való játékba, nagyon élvezte, apám soha nem látta olyan virgoncnak, mint akkor. Én pont nem voltam ott azon a sétán. És megint. Hirtelen elkezdett futni, ki a világból. Apám mondta, hogy az nem is futás, hanem teleportálás volt, úgy eltűnt. Ő kocsival kereste, én meg pizsamában (télen) és bakancsban + vékony kabátban rohangáltam egy órán át, kiabálva a nevét, és akkor sem hallotta meg, pedig ahol megtalálta egy nő, nem voltam messze.
Ezt miért csinálja? Komolyan mondom, sírba visz, instant infarktust kapok az ilyen akcióitól.
Ráadásul olyan gyorsan fut, hogy hogyha két másodperccel később kezdek utána menni, meg se találom, mert befordul a sarkon vagy előre megy, eltűnik a sötétben, ahol már nem éri el a lámpa fénye.
És az a vicc, hogy tényleg nem félelemből fut, hanem... nem tudom, de amikor a mai akciónál elkaptam, úgy csóválta a farkát, mintha semmi nem történt volna, csak "kicsit" messzebbre futott.
Ó és nem engedjük el gyakran. Tíz ujjamon meg tudom számolni, hányszor engedtük el, pont emiatt, mert eddig összesen, ezzel együtt már négy vagy öt alkalommal keveredett el, négy hónap alatt.
Futtatón belül működik a behívás, amikor szólunk, ha nem is rögvest, amint kiejtjük a nevét, jön, és nem percek múlva. Ezért gondolta apám, tegyünk próbát, noha én mondtam, hogy ne, elég a hosszú póráz. Az én véleményem az, hogy csak pórázon, amíg nem végeztünk el kutyaiskolát. Ritka 1-2 kivétellel, minden este megyünk futtatóba, ott szabadon lehet, szocializálódhat, amikor vannak. Így is, egyszer kerítésen belül voltunk, éjjel, és nem láttuk, hogy van egy kis rés a kerítésnél, erre ott látom viszonylag távol, hogy egy fekete pont távolodik... na azóta oda nem járunk.
A behívás részre visszatérve, dolgozunk az ügyön. 😟
Úgy hívják, hogy ösztönállapotba kerül. Ilyenkor minden tanult viselkedést felülír az, hogy ő most rohanhat.
A tanítás első fázisa az, hogy visszajön akkor, amikor ehhez minden körülmény adott (pl otthon az üres kertben), de addig valóban nem szabad elengedni, amíg a behívó parancs nem működik akkor is, ha nem a megszokott helyen vagytok, vagy valami (bicilista, madár, macska) elvonja a figyelmét.
Sok kutya veszik így el, hogy otthon már jól működött a behívás, hát elvitték kirándulni az erdőbe, az utolsó emlékük, hogy a kutya 2km-re rohan a hegyoldalon valamerre.
15-20meteres poraz ra! Jutifalat nalatok es szepen gyakorolni a behivast.
Ha 2x szoltok es nem jon, nem all meg porazon egy nagyot rantani. Majd ujra hivni, ha jon jutifalat. Ha ujra menne ujra megrantani behivni.
Kolyoknel ez csinaltam! 5 alkalom utan mukodott a dolog. Bar neha probalkozik es elindul. De mikor elkapom akkor rovid poraz, leultetem, lefektetem es addig a masik kutyaval jatszok. O meg nem mozdulhat. Tegnap ujra beprobalkozott akkor szimplan nem jott, leragadt egy szagnal. Oda mentem leszidtam, rovid poraz. Ma direkt arra a helyre vittem ahol tegnap leragadt. Hivtam es jott.
Nagy dicseret.
Viszont addig mig hosszu porazon nem mukodik a behivas addig ne legyen elengedve, veszelyes.
Kutyasuli jo otlet, bar most a virushelyzet miatt sok helyen nincs az sem.
Hosszu poraz legegszeribb modja. Vegyetek egy karabinert es egy vekony 20meteres kotelet, ossze kotitek. Konnyu szoval nem gatolja semmiben, de ha megindul akkor egyszerubb megfogni. Igazabol azert jo ez, hogy tudja eler a kezed messzebbre is.
"Futtatón belül működik a behívás, amikor szólunk, ha nem is rögvest..."
Ez már baj. A behívás az a parancs, aminek akkor is működnie kell ha a fene fenét eszik, és azonnal.
Egy 15 méteres hosszúpóráz, vagy redőnyzsinór tökéletes erre. Mielőtt újra elengednétek, építsétek fel ezt a behívást újra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!