Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Amstaff 4 hós, macskához...

Amstaff 4 hós, macskához szoktatás, hogyan?

Figyelt kérdés
Ösztönből üldözi, tépné szét a cicát, mit tegyünk? Félek, hogy ha le is szoktatjuk róla valahogy, ha nem leszünk itthon sose lehet biztonságban a cicánk. Nagyon félek, de a kutyustól sem szeretnénk megválni, de a cicát sem szeretném, hogy egész életében rettegjen:(
2020. febr. 3. 20:51
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:

És hogy érjem el, hogy azt érezze?

Mert amúgy nagyon okos, minden másban egyből szót ért. Eddig az egy hétben megtanult úgy sétálni, hogy tudja, csak akkor indulunk, ha figyel rám és nyugodt, nem pedig ugrál, rángat. Én megyek ki elsőnek a kapun, s megvárja, míg jelzem, hogy jöhet utánam. Azután láb mellett jön velem 15(!) percen át, majd engedem szaglászni stb.(Ja, kertes ház, szóval séta előtt már elvégezte a dolgát, nem kínzom.) Az étellel még van gondunk, azt még nem tudom úgy letenni, hogy ne ugorjon bele a levegőbe és burítsa magára, vagy hogy ne vonyítson, míg meg nem kapja:S De már haladunk itt is, mert azelőtt szó szerint kitépte a kezemből, mikor még benne se volt a kaja:S

Már szobatiszta is, jelez, ha ki kell mennie az udvarra.

Szóval ezekkel csak azt akarom mondani, hogy azért nevelhető, de a cicussal még nem haladunk sajna. Pedig a cic közeledne, hiányzik neki az idős kutyus:( Nekünk is hiányzik:( De ez a caros olyan érzéketlen, csak be akarja kapni:(

2020. febr. 4. 14:22
 12/12 anonim ***** válasza:

A hatékony tiltást kell megtanítanod, megtanulnod.

Ezt nem tudom itt leírni, látni kellene a szitut, a te reakciódat, a kutya reakcióját stb. Egy nagyon erős ösztön ellen dolgozol ez esetben, ami nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Erősebb ingert kell adnod a kutyának, mint amit a macska ill. annak harapdálása, kergetése jelent számára.

Nálunk ez kölyökkorban még viszonylag könnyen ment, amikor kamasz volt a kutyám, akkor került a szomszédba új kismacska, aki persze átfért a kerítésen. Na, ott is meg kellett értetnem a kutyámmal, hogy őt sem bánthatja, ez már keményebb menet volt. A szokásos oldalba bökés, sőt oldalba térdelés fel sem tűnt. Itt ahányszor ráfeszült a szomszéd macsekra kerítésen keresztül, eleinte annyiszor kaptam el a grabancát, annál fogva fordítottam magammal szembe (hogy kizökkenjen és elkezdjen rám fókuszálni), és magyaráztam el határozottan, hogy nem lehet a szomszéd macskát sem bántani. Nem tudom jobban leírni.

A staffik kemény kutyák, ha még nem neveltél fel ilyet, semmiképpen ne hagyd ki a kutyaiskolát, sőt máris kezdd el hordani oviba, szocializálni. Már ott is sok hasznosat fogtok tanulni együtt.

Egyébként azt gondolom (bár nem látom a kutyust, ezért nem mondhatom biztosra), hogy ő játszana most még a cicával, de nyilván nem olyan módon, ahogy azt egy cica kibírja, tehát tiltani kell.

2020. febr. 4. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!