Csak én tapasztaltam ezt a kutyaiskolakkal, trenerekkel kapcsolatban?

Mit csinal Caesar Milan??? Minden mapfut/bicajozik/korizik a kutyakkal es betartja a sorrendisegi szabalyokat!!!!!

A legmakacsabb kutya is kezesebb lesz a rendszeres futastol.

Tapasztalatbol mondom. Futas kozben rengeteget tanitom a kutyainkat falat es konyorges nelkul. Anyam is megallapitotta,h a kutyaja leult,amikor raszolt es hagyta elfutni a mokust es a macskarol is vissza tudta hivni az ultradominans terrier kutyajat.

Volt mar trenerem es ki kellett rugnom,’mert agresszivva nevelte a kutyam.. Aberlet arat se kaptam vissza. Azota nagyon nehezen,de helyrehoztam a kutyam es ujra tanitottam neki mindent honapok alart,amit az oktato 2 alkalom alatt elrontott.

Semmi se hoz olyan respect-et a kutya szemeben,’mint,h egyutt futsz vele!!!!!!!!!!! Akar a hoesesben meg minuszokban is.

Egyetértek az előző válaszolókkal, rengeteg a kókler és semmi ellenőrzés, végzettség, konkrétan SEMMI nem kell ahhoz, hogy valaki kutyatrénernek nevezze magát.

Gyerekkoromban volt egy spánielem, Budapest külvárosában laktunk és akkor már nagyon népszerű volt kutyasuliba járni az ottani kutyás társaságban, én is akartam, de a szüleim úgy voltak vele, hogy egy kis spancival, aki családi kutya minek, bkv-zni meg nem akartam a kutyával, gondoltam jó lesz a legközelebbi suli. Akkor még nem volt annyira elterjedt a a tükörmódszer, klikker, pozitív megerősítés, szóval elég más módszerek voltak, ennek ellenére azért a mai napig megdöbbent, hogy mi ment abban a kutyaiskolában, ha más mesélné el se hinném, pedig igaz. Nem volt külön kutyaovi sem, a 4-5 hónapos kutyámra fojtónyakörvet adtak, azt mondták majd azzal szépen megtanul sétálni, elengedésnél az oktató németjuhásza a grabancánál fogva a földhöz vágta a kutyámat, mondván így szocializálja, megtanítja neki a a falkasorrendet, meg hogy hogyan kell viselkednie az idősebb kutyákkal. Nem volt külön ÖV sem, így a foglalkozások közben jött be a csibész, az én kölyök spánielem meg ott rettegett az őrjöngő, elvadított kutyák között. Az élelemmegtagadást úgy tanították, hogy az oktató felé nyújtotta a falatot és ha megpróbálta elvenni rávágott az orrára. Mondanom sem kell, teljesen tönkretették a kutyámat, minden felnőttől rettegett, a férfiakat (férfi volt a csibész) meg a lábam mögül ugatta. Sosem tudtuk ezt helyrehozni, hiába próbáltuk utána idegenekkel összebarátkoztatni, az élelemmegtagadásos gyakorlat olyan jól sikerült, hogy ha valaki a kutyám felé nyújtotta a kezét ő két métert ugrott hátra.

Mondanám, hogy jó tanulópénz volt, de egy állat életét tették tönkre, én meg naivan azt hittem, hogy jót teszek. Ezek az emberek nem csak kihasználják a kezdő kutyások tudatlanságát, hanem szerintem a saját frusztrációikat is így élik ki, arrogánsak, lekezelőek, ahogy te is írod.

Most majdnem 20 évvel később van egy teljesen jól nevelt 2 éves kutyám, akivel minden nehézség nélkül lehet csinálni bármit, lakásban nyugodt, idegen emberekkel, kutyákkal barátságos, de nem nyomulós, bármilyen szituációból behívható vagy nyugodtan marad egy helyben, engedély nélkül nem lép el a lábam mellől és bárhol megállítható, emellett pedig Obed Kezdő versenyre készülünk.

És ehhez csak annyi kellett, hogy mielőtt hozzám került utánaolvastam minden alapvető dolognak a neten, majd ezek alapján választottam egy olyan kutyaovit, ahol a legeredményesebb módszerekkel, kontrollált környezetben tudom szocializálni, illetve ahová csak tudtam vittem magammal, hogy megismerjen minél több új helyet, helyzetet. Majd később kerestem egy olyan oktatókat, akik versenyszerűen űzik azt az adott sportot, amit éppen ki akartam próbálni, obedience, agility, dog dancing és tőlük vettem órákat. Végül az obed vonalon kötöttünk ki, de a másik kettőt sem bántam, mert mindenhol hozzáértő oktatóktól tanultam.

Egyáltalán nem vagyok kutyasuli ellenes, csak szerintem először a gazdinak kell beletennie az energiát, az alapokat megtanulni, mert ha nem tudja, akkor könnyen átverhetik, másrészt én nem hiszek azokban, akik mindenhez IS értenek, akinek nincs több éves versenytapasztalata az ne oktasson kutyás sportot, aki még nem rehabilitált kutyát, az ne foglalkozzon viselkedésterápiával és még folytathatnám. Nem azt mondom, hogy csak világbajnokságot nyert versenyzők oktassanak, de az a minimum, hogy tudjon többet annál, mint amit én össze tudok szedni a netről és legyen legalább egy olyan kutyája, akit kiképzett arra a szintre, amire engem szeretne felkészíteni. Enélkül az én szememben teljesen hiteltelen.

Én nem ezt tapasztaltam, nekem egy nagyon domináns akitám van, és mindig hasznos tanácsokat kaptam, bármi kérdésem volt (két oktatónak is van hasonló kutyája, lehet ez is számított), a mai napig szívesen járok vissza sportfoglalkozásokra, mert nagyon jók az oktatók.

Viszont tény, hogy eléggé felhígult a szakma, és ha valaki kutyaiskolára adja a fejét, akkor 1 órát érdemes megnézni próbaként. A mi városunkban pl. 5 iskola van, ebből - a miénkkel együtt - 3 olyan van, ahova szívesen vinném a kutyámat, másik 2-ről pontosan olyanokat hallottam, amit te is tapasztaltál.

#12-es vagyok, azt kifelejtettem leírni, amit a #13-as ír, pedig szerintem is nagyon fontos. Egy jó kutyakiképzőnek azt is kell tudnia, hogy hogyan kezeljen különböző típusú kutyákat, a kutyakiképzés nem egzakt tudomány, van, ami az egyik kutyánál működik, de a másiknál nem, ha nincs tapasztalata ebben, nem ismer különböző módszereket, akkor ugyanúgy meg van lőve, mint a gazdi, aki a segítségét kérte.

Ezt csak azért tartom fontosnak kiemelni, mert rengeteg az olyan kutyasuli, akár nagyon eredményes oktatókkal is, akik mondjuk csak borderekkel dolgoznak, és imádom, szeretem a fajtát, elismerem az eredményeiket, de azért lássuk be, hogy a borderek alapvetően elég megfeleléskényszeresek, szívesen dolgoznak együtt a gazdival, könnyen, gyorsan taníthatóak, motiválhatóak. Csakhogy a legtöbb gazdi nem ilyen kutyával keres kutyasulit és az nagyon kiábrándító tud lenni, amikor hetek óta gyakorlunk egy feladatot és az istenért sem akar összejönni, az oktató meg jobb esetben tanácstalanul áll, rosszabb esetben kétségbe vonja, hogy mennyi energiát raktunk az adott feladatba. Pedig igazából csak egy másik megközelítésre, egy másik módszerre lenne szükség, csak mivel az oktatónak sosem volt alacsony energiaszintű vagy nehezebben motiválható kutyája ezt nem tudja.

A mostani kutyámmal néha belefutottunk ilyen helyzetekbe, minden szeretetemmel mondom, hogy sajnos nem ő a legélesebb kés a fiókban, előfordul, hogy borzasztó nehezen esik le neki, hogy mi éppen a feladat, van, hogy elunja, amit csinálunk és olyankor látszik rajta, hogy utálja csinálni, amit éppen kéne, persze dolgozunk rajta, sokat fejlődik, rendszerrel, következetességgel, tudatos motivációépítéssel elég sokat ki lehet hozni belőle, de egy show vonalas kutya, genetikailag nem éppen erre van kódolva :D. Főleg a dogdancing kapcsán találkoztam ilyennel, ennek a sportnak még nincs nagy hagyománya itthon, kevés az oktató és még kevesebb a profi, ők pedig borderrel vagy aussie-val dolgoznak. Nem azt mondom, tényleg sokat tanultam, jókat tanultam a dogdancing kapcsán is, csak ezt hiányoltam kicsit, hogy észrevegyék egy más típusú kutya adottságait, lehetőségeit, korlátait, ismerjenek olyan módszereket, amivel az adott egyedből ki lehet hozni a legtöbbet.

Ez alapján gondolom, hogy nyilván egy akitához hasonló makacsabb fajtával is előfordulhat, hogy nála más válik be, ahogyan egy törékenyebb lelkű kutyánál vagy mondjuk egy igencsak független agárral is és úgy gondolom, hogy az a jó oktató, aki mindezzel tisztában van és megvan hozzá a szükséges eszköztára az adott egyedre szabva és ezt fel is tudja mérni a kutya személyiségét, viselkedését látva.