Megismerne a kutyám ennyi idő után?

Volt egy golden retriever kutyánk, aki az életemben-annak ellenére, hogy egy kutyárol van szó-az egyik legfontosabb szerepet töltötte be. 4 hónapos korában fogadtuk örökbe,ekkor 13 éves voltam. Azelőtt rettegtem a legkisebb kutyától is, és azt is neki köszönhettem hogy ettől megszabadultam. A legjobb barátom volt, minden egyes nap azt vártam hogy játszhassak vele. Aztán egyik évben karácsonykor az utcánkban az összes kutyát megmérgezték, több meg is halt közülük, az én kutyám viszont szökni kezdett. Nyitott ajtónál soha sem ment ki, csak a kerítésen át, vagy bárhol ahol talált utat. Általában mindig visszajött és a ház előtt ült, de sajnos nagyon forgalmas út van a közelünkben és mindig féltünk hogy elütik. Volt hogy naponta többször telefonált a szomszéd. A kerítés többször meg lett csinálva, utoljára már vasbetonból-azt is szétrágta egyszerűen senki sem érti hogyan, mikor elkerítettük többször majdnem felakasztotta magát. Borzasztóan sajnáltam mert a világ legjobb lelkű kutyája volt, és nagyon szerettük egymást, mindig megérezte hogy mikor van jó és rossz kedvem, és imádott velünk játszani. Az összes lehetséges módszer ki lett próbálva de mindig megszökött, és sokszor meg is sebesült közben. Emiatt a szüleim úgy döntöttek, hogy a szomszédunk ismerőséhez elviszik falura, ahol nem áll fenn a veszély hogy elütik (véglegesen elszökni sosem akart, mindig visszajött 10 perc után is akàr, így falun nem érhette baj. Ez 7 éve volt, azóta is rendszeresen rá gondolok, sírok miatta, minden álmom újra látni. Tudom hogy melyik faluba vitték, nem egy nagy falu, fél nap alatt végigjárható. Pontos tervem nincs azzal kapcsolatban hogy mit csinálnék miután meglàttam, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon megismerene-e? 2 éves volt mikor elvittèk. 5 év után már nem ismer meg engem?

Tudom, hogy nagyon hosszú amit írtam, de bármilyen választ szívesen olvasok.