Fél éves kutya kibír 4,5 órás vonatutat?
Ez attól is függ, hogy ahol volt eddig, szoktatták e szobatisztaságra. Nekem havanesse van, ő kistestű kutya. Fél évesen még nem bírt ki 6 órát pisi nélkül, mire hazamentem legalább három pisi volt a pelenkáján. Ha otthon voltam vele, ennyi idő alatt legalább kétszer vittem le.
Ha már muszáj, mindenképpen vennék kutyapelust és azt hajtanám be alá a szállítóba, nem plédet. Vinnék valami maradék nejlonszatyrot, hogy abba be tudjam csomagolni a koszos pelenkát ha kell.
Egyszer a másfél órás vonatút három órás lett és a kutyám az utolsó pár percen elkezdett sírni. Gondoltam, hogy pisilni szeretne, még picike volt akkor is. Fogtam egy pelust, kimentem az előtérbe és megpisiltettem. Nézték páran, hogy mit csinálunk, de inkább ez, minthogy össze kelljen pisilnie magát. Szerencsére ő eleve pelushoz szokott úgyhogy rögtön tudta, hogy igen, ezt szabadon le lehet pisilni.
Az meg hogy az utasok mit szólnak, jó kérdés. Volt aki gonoszan nézte a szállítóboxot és direkt fél óráig evett egy szendvicset, meg tologatta a kutya felé hogy hergelje. Más meg sírt, hogy egy hete nem látta a saját hasonló kutyáját és az ölében utazott egész úton az enyém, végig simogatta.
Igen,de hordozóba tedd így egy esetleges baleset is belefér pl kutyapelenkára.
1 hónapja hoztam el a kutyámat 4 hós volt akkor. Igaz nekünk csak 2,5 órás volt az út,de így is hányt az úton,viszont a hordozóban ez nem volt gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!