A kutyán harap és ugrál, mit lehetne vele csinálni?
Van egy majdnem másfél éves border collienk, egészen kicsi kora óta rendszeresem visszük kutyaiskolába, ahol eddig szépen csinálta a feladatokat, de kb, két hete ezt teljesen megváltozott. Ha egy kicsit hosszab ideig kell egy helyben maradni, elkezd ugrálni, harapni, nem csinál meg semmit.
Eddig nem csinált ilyeneket, és nem tudom, hogyan lehetne kezelni.
Lehet nincs eléggé lefárasztva.
Egy kérdés, kis korában tiltottátok neki a harapdálást?
Igen, mindig is tiltottuk neki
Szüleim sokat dologznam, a testvéreim és én meg a suli miatt alig vagyunk otthon. Minde reggel és délután sétál fél órát, labdázni is szoktunk vele.
Nem szabadott volna tiltani. Egy kiskutyának a harapdálás teljesen természetes, így tanulja meg, hogy milyen erős az állkapcsa és hogy meddig mehet el a játékban. Magyarul így tanulja meg a kontrollt a harapása felett. Most azért harapdál kontrolálatlanul, mert kölyökkorában nem volt lehetőség rá, hogy kifejlessze ezt az érzékét.
A séta nem elég kölyökkorban, játtszani, birkózni is kell, ezek mind részei a szocializációnak. Ez a fajta szocializáció nála kimaradt. Ezt felnőtt korban elég nehéz bepótolni, szerintem keress fel egy szakembert, trénert. A kutyaiskolák egy részében olyanok vannak, akikre egy hörcsögöt sem bíznék, de ha megbízhatónak tűnik az illető, akkor megkérdezheted őt is, csak azért informálódj előtte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!