A nyuszik képesek a szeretetre, illetve tudják szeretni a gazdájukat?
Nekem 2 házinyulam van. Nagyon szeretik egymást, össze vannak nőve, pedig 2 külön helyről hoztam őket és nem kevés munka volt az összeszoktatás. Lehet látni rajtuk, ha boldogok, örömükben ugrándoznak. Imádják a simit, ha megyek ki hozzájuk, már rohannak is oda hozzám, és tartják a fejüket. Meg is szoktak nyalni.
Okosak is. Megtanulták, hogy ha hívom őket, akkor jönni kell (persze csak a finomságok miatt jönnek, amit akkor kapnak jutalmul).
A nőstény egyébként egy hisztis p!c$a, látványosan szokltt pukkadni, és ha valami nem tetszik neki, megrángatja a nadrágom szárát, vagy direkt tartja a fél méter távolgásot. Máskor meg mászna rám szinte, ágaskodik, simizzem, ott van mindig láb alatt.
A bakocskám meg egy lusta disznó, egész nap csak eszik és alszik. Mindig estefelé pörög be, akkor szokott ugrándozni. És ő az okosabb. Vagy csak nyalizik a nasiért. Neki soha nem kell könyörögni, hogy jöjjön már be. Egyből rohan és megy a helyére, szurikátázik és lesi a falatot. Nagyon szereti a párját, még a hasánál is jobban. Vacsi közben sokszor inkább odabújik hozzá és nyalogatja a fülét, minthogy enne. A lánynak persze ez nem tetszik, ne zavarja evés közben, olyankor morog, néha odacsap, vagy elrohan kajával a szájában. Aztán visszamegy hozzá és bocsi puszikat osztogat.
Nem tudom, hogy szeretetnek lehet-e nevezni, de a mi nyuszink mindig odajön a karámja széléhez és összeérintjük az orrunkat. Ő így üdvözöl. Tudja, hogy én adom a kaját, nem fél tőlem.
Mi egyébként nem kifejezetten házikedvencként tartjuk a nyulakat, megesszük őket. Nehéz volt elfogadnom ezt, pontosan azért, mert néha olyan "értelmes" megnyilvánulásaik vannak. Ahogy egy malacnak, vagy birkának stb.
Igen, nagyon tudnak ragaszkodni ők is, "szeretnek", és az is igaz, hogy önálló kis egyéniségek és akinek "csak egy nyúl", az nem is gondolná, milyen kis okosak. Itt az egyik válaszoló tök jól leírta, miket művelnek. Az enyém jutalomfalat nélkül is odajön, ha hívom.:)
De sokszor sokkal távolságtartóbbak, mint egy kutya. Leginkább akkor lehet őket szeretgetni, ha ők is azt akarják. Viszont ha kedvük van, akkor órákig képesek simogattatni magukat. De a gazdájukat természetesen a legtöbb esetben kedvelik, főleg, ha sokat van velük foglalkozva.
Nagyon tudnak ragaszkodni de ez személyiség függő úgy mint bármely lénynél.
Az én nyuszim igényli a simogatást. Jön és böködi a kezem a fejével és ha nem jár sikerrel megharap hogy mért nem simogatom. Mindenhova követ, jön utánam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!