Miért halt meg a nyuszim?
Körülbelül 3 hetes volt, de csak 3-4 napja került hozzám. Minden rendben volt, lakásban volt, megvettem neki minden szükséges dolgot, kaját, vitamint, rágcsát, szénát. Nem kellett egész nap a ketrecében kuksolnia, nyitva volt, ki-be járkálhatott ha kellett neki valami, csak éjszakára csuktuk be. Az már feltünő volt, hogy amióta megkaptam nagyon visszahúzódó volt, nem nagyon ugrált, legtöbbször csak kijött és leült valahova. Ha nem foglalkoztam vele akár órákig is ott tudott ülni.
Tegnap azt vettem észre, hogy nem evett (este 6ig) semmit, hiába nyomkodtam a szája elé a kaját vagy a vizét, és hogy úgy feküdt le, hogy a lábait is elnyújtotta, még néztük is milyen aranyos (erőtlen volt).
Betettem a ketrecbe.
Rá egy órára ki akartam venni és a nyaka hátra volt hajolva és idegrángásai voltak a kezében lábában.
Vártuk hogy múljon el vagy valami, de nem egyre lassabban vert a szive, és kb 1 órára rá meghalt a kezeim közt. :(
Úgy gondoljuk h epilepsziás rohama volt és az is vitte el.
Szerintetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Néhány éve nekem is volt nyuszim.. húsvét környékén vettük, és ő is csak néhány napig élt utána. Szegényke megfázott, ő sem evett semmit és csak eddig bírta. Ezután megfogadtam, hogy sosem veszek piacon kisállatot. Szegényeket kínozzák azzal, hogy utaztatják, a meleg napon tartják stb.
Sajnálom a nyuszidat, sajnos nem igazán tudom, hogy miért halhatott meg, de biztos vele sem bántak túl jól mielőtt megkaptad! Te hol vetted/ Kitől kaptad?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez az elhalálozási forma nekem mérgezésre vagy idegrendszeri dologra utal. (nem epilepsziára)
Nem tudom, nyusziknál van-e hasonló, de pl. baromfiban van egy (gyógyíthatatlan) Marek-betegség nevű szörnyedelem, az is így viszi el a pipiket, sajnos volt szerencsém hozzá.
Nem tehetsz semmiről...
Gyászold meg a nyuszót, de emiatt ne menjen el a kedved a tartásuktól, mert nagyon kis cukik (de ezt úgyis tudod...) :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Mi is jártunk így kiskutyával. Elhoztuk, oltva, törzskönyveze, de megdöglött nemsokára: már benne volt a betegség, csak még nem látszott. Az egyész alom elhullt akkor.
Sajnos a halál az élet velejárója. A nyuszidnak sajnos volt valami súlyos betegsége, lehet, hoyg valami veleszületett rendellenesség.A nyulak elég érzékenyek.
De arra gondolj, hogy jó hogy hozzád került, ebben a rövid kis nyúl-életében legalább szerették, és megkapott minden jót. A boldog Nyúlmezőkön legalább szeretettel gondol a földi életére.
Sajnos, van ilyen az életben. Elmondok eg y szörnyű történetet: egy kolléganőnk hazavitte a szép, ép, egészséges kisfiát amikor megszületett, szépen nőtt, majd pár hónap múlva elkezdett visszafejlődni,elerőtlenedni: kiderült hoy izomsoradása van, majd az anyja kezei közt meghalt egy éves kora előtt. És még egy baba, pedig volt máregy egészséges lányuk. De aztán született még egy fiú, és neki semmi baja, teljesen egészséges, és nevelik szépen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Most olvastam figyelmesebben, h csak 3 hetes volt???
Mit keresett Nálad?
Mármint....
Nem Te vagy a hibás, hanem aki odaadta, 6 hetes kora előtt a mamája mellett van a helye....
Banyek.... :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Bocsi, nem tudom pontosan hány hetes volt, csak igy a 3 hét az tényleg kevésnek tünik, mert nem volt annyira picike.
Amúgy egy úgymond tenyészetből hoztuk el, ahol levágásra tenyésztik a nyulakat:( Egy apát és egy anyát vettek és ők voltak az első kisnyulaik szóval nem bánthatták annyira őket h ezért alakuljon ki vmi betegségük.
És úgy voltunk vele, h legalább őt megmenthetjük a levágástól.. de nem sikerült.
A korára még rákérdezek. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!