Melyik a jobb? Önitató vagy tálkába víz?
Én személy szerint például hörcsögnek golyós önitatót vennék, de mondjuk nyúlnak egy tálat.
A vizestálka általában jobb választás, kutatások szerint az állatok is egyértelműen a tálakat részesítik előnyben.
Elsőre talán furcsának tűnhet, de a tál higiénikusabb. Bár könnyen beleeshet széna, szőr, ürülék vagy bármi egyéb, míg a golyós önitatónál ez kizárt, de a tálka gyorsan és könnyen tisztítható. Az önitatónak megközelíthetetlen sarkai vannak, ahol alga és rengeteg baktérium telepszik meg, így a víz már abban a pillanatban koszos lesz, mikor megtöltjük. Ezenfelül ritka belőlük az olyan, ami valóban jól zár. A víz folyamatosan szivárog, így az alom átázik, nedves lesz. További hátránya még, hogy az állat csak cseppenként tud inni. Nagy szomjúságot ezzel az itatóval csillapítani szinte lehetetlen. Ezzel szemben egy tálból sokkal több folyadékot tud egyszerre magához venni. Nem olyan lényegtelen szempont az sem, hogy a golyós önitató esetében elég erőltetett, természetellenes pózban kell inniuk. A vadonban is pocsolyákból, tavakból innának, nem pedig nyakukat kificamítva egy csőből. Plusz a fém akár veszélyes is lehet, amellett, hogy nem túl egészséges. Nekem például kint vannak a nyuszijaim és télen ha ivás közben a nyelvük a fagyos fémcsőhöz tapad, az fájdalmat okoz nekik. Természetesen a tálnak is vannak hátrányai, de messze nem annyi, mint a golyós önitatónak. Ráadásul azok kiküszöbölhetőek. A legjobb megoldás egy nagy talpas kerámiatál, amit tiszta, alommentes, esetleg a ketrecen belül magasabb helyre teszünk. A tálkát nem kell feltétlenül az állat méretéhez igazítani. Egy egészen apró jószágnak is tökéletes egy szép nagy tál, ami legalább mindig tartalmaz elegendő vizet, és jó nehéz is, így nem borítja fel. Kaphatóak ketrecre rögzíthető tálak is, ezeknél figyelni kell, ne tegyük túl magasra őket, hogy kényelmesen tudjanak inni belőle. Nálam egyébként mindkettő szokott lenni, kivéve télen, akkor csak tál, de most éppenséggel hiába nincs tél, most is csak tál van, mert tiszta alga lett az önitató belülről és nem tudom kiszedni.
Stixkids, általában egyet szoktam érteni veled, de itt most ellent kell, hogy mondjak.
Az önitató szerintem milliószor higiénikusabb, mint a tál. Nem mellesleg az itatót is pucolni kell ám! Ha nincs rendesen takarítva, és rendszeresen éri fény, naná, hogy algás lesz. Minden ketrectakarításnál az a minimum, hogy ki kell öblögetni ecetes forró vízzel, lehetőleg többször. Az itató csövét én egy fültisztító pálcikával szoktam kitisztítani. De lehet venni itatótisztító kefét is, azzal is ki lehet kefélni a belsejét. Így nem lesz se koszos, se algás.
Plusz tengerimalacok esetében a kaki, pisis széna, forgács mind a tálkában végzik egy nagyobb rohangálás után. Az sem higiénikus.
Az igaz, hogy sok önitató nem zár jól, de ha a tálat magukra borítják, attól sokkal nedvesebb lesz az alom, mint néhány csepp víztől (pláne, ha egy nap többször is megteszik). És a kerámia tál semmire se garancia, az én tengerimalacaim rendszeresen magukra borítják, ha táp van benne. Akkor már inkább egy fém vagy műanyag tál, aminek talapzata van.
Ráadásul, ha valaki elmegy dolgozni napi 8 órára (+ vegyünk 2 óra oda-vissza utazást), akkor ha a malacok 5 perccel a távozása után magukra borítják a tálat, utána 10 órán keresztül víz nélkül vannak...
Szóval én mindenképp az itatóra szavazok. Nyáron, vagy a szobámban való rohangáláskor van tálka is, de csak tálkából itatni a malacot nem túl előnyös.
Szerintem nem lényegtelen, hogy milyen állatról beszélünk. Mint mondtam, nálam hörcsögnél egyértelmű a golyós itató, míg a nyúlnál a tál. Tengerimalacnál nehezebb a döntés. Amikor normál tengerimalacketrecben voltak az első malacaim, akkor golyós önitatót raktam be nekik, mert egy akkora ketrecben túl nagy helyet vett volna el egy megfelelő tál. Utána kint voltak nagyobb területen, ilyen ketrecben:
Bekarikáztam a tálat. Na egy olyat sohasem döntöttek fel. nagy volt, nehéz volt.
Tehát ha a tál jó, akkor nem döntik fel a legnagyobb futkározás közepette sem. Így nem lesz az alom vizes, nem maradnak víz nélkül, nincs vele semmi probléma. Azt is mondtam, hogy olyan helyre kell tenni, ahol a lehető legkevesebb alom kerül bele. Például nekem a régi nyúlketrecemben volt egy elég nagy házikó, lapos volt a teteje, arra mindig felugráltak. Oda raktam a tálat. Soha nem borították fel/le. Jó nehéz és nagy tál volt, főleg ugye hogy tele volt vízzel. A mostani ketrec egyik fele le van csempézve, hogy nyáron ott hűsöljenek. Ott van az itató, mivel ott nem tudnak bele almot szórni. Egyébként egy ilyen táljuk van (csak nagyobb):
Az ilyen jellegűek szerintem nagyon jók, kőből, kerámiából vagy agyagból vannak. Nekem még nem borították fel soha, pedig néha tombolnak rendesen.
A fém vagy műanyagtálak túl könnyűek. Nem értem, miért gondolod, hogy jobb, mint pl. a kerámia.
Egyébként van egy műanyag táljuk is a nyulaimnak, az oda van rögzítve. A rögzítés is jó megoldás.
Természetesen tisztítani kell a golyós önitatót. Ez sokkal több munka, mint a tálat kimosni. Bevallom, sokszor nem tisztítottam, ezért lett ugye algás. Nem igazán akar kijönni belőle, ezért inkább hagytam. Nem sokat törődtem vele, mert úgysem ittak belőle soha, ha volt táljuk is.
Akkor csak más tapasztalataink vannak :)
Az enyéim mindig magukra borítják a kerámiát, vizet nem is mernék tenni bele. Igaz, a miénk nem olyan masszív, mint a tied, kb. ehhez hasonlít:
Ráállnak a peremére, és felborítják. A műanyagot nem tudják, mert annak talpa van:
Amúgy ha fel nem is borítják, a kaki úgyis belerepül, úgy meg már egyáltalán nem higiénikus a dolog. Most nyáron beraktam nekik a tálat is néhányszor, hogy tudjanak tapicskolni benne, ha akarnak, de kb. 3 óránként kellett cserélnem a vizet és kimosnom ecettel, mert több kakadarab is benne ázott. Nekem ez nagyobb meló, mint naponta egyszer lecserélni a vizet és heti egyszer kiöblíteni az itatót.
Nálunk a nagyobbik malac nem is szeretett a tálból inni, úgyhogy jövő nyárig nem is teszem be nekik.
Mindenkinek más válik be. :)
Az a tál, amit linkeltél, túl kicsi, ezért tudják felborítani. A tengerimalacaimnak sosem volt műanyagtáljuk, az első nyulaimnak viszont egyszer beraktam egyet, de megfogták, felemelték és dobálgatták, mint valami labdát.
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogyha a megfelelő tál a megfelelő helyen van, nem kerül bele se kaki, se alom.
A kérdező majd meglátja, neki melyik a jobb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!