Hogy tudnek tovabb lepni? Tudni kell rolam hogy az allatok a mindeneim, nagyon szeretem oket es megvisel ha rosszul bannak vele, rossz sorsuk van stb. Kepes vagyok egy pokot is megsajnalni, pedig irtozom toluk, szabadon engedem.

Az nagyon szép, hogy jól tartod az állataidat, meg hogy eltemeted őket és megemlékezel róluk. Ahogy írtad, főleg a kisemlősök azok az állatok, amik nagyon rövid ideig élnek és természetes, hogy nehezen vesz tőlük búcsút az ember. De az már egyáltalán nem jó, hogy rémálmaid vannak.

Próbáld meg kicsit átgondolni, hogy mi az ami rossz érzéssel tölt el. Attól félsz, hogy szenvednek vagy rossz nekik? Az elpusztult állataid már jó helyen vannak, nem éreznek sem éhséget, sem fájdalmat. Nincs miért féltened őket, ők nem szenvednek már.

Az is normális, hogy hiányoznak, ezen sajnos csak az idő segít, de pótolni semmi sem fogja őket. Próbálj arra gondolni, hogy mennyi szeretetet kaptak tőled és olyan boldog életük volt, amilyen csak lehetett. Gondolj a közösen eltöltött szép időkre.

Ha meg maga a halál ténye az, ami elborzaszt, az az emberi élet velejárója. A halállal való találkozáson mindenki átesik, tudom, milyen rossz érzés. Mindenki életében eljön az a pont, amikor tudatosul benne, hogy az élet múlandó. A rokonok, barátok, kisállatok elvesztése is kiváltja ezt a félelmet az emberből. Próbáld meg valakivel átbeszélni a félelmeidet, ha nem múlnak el maguktól.

Az is segíthet, ha valakivel beszélgetsz az elpusztult állataidról, a velük kapcsolatos jó élményeidről. Ha segít, akkor írj róluk egy történetet, rajzold le őket, emlékezz meg róluk. Az se baj, ha sírsz! Fel kell dolgoznod a traumát.

Ha a jövőben is állatokat szeretnél tartani, akkor meg kell tanulnod megbirkózni ezekkel az érzéssekkel. Ez az állattartáshoz hozzátartozik. Nem baj, ha fáj az elvesztésük, sőt, tökéletesen normális dolog. Csak ne ragadj benne a gyászban.