Hogy szoktassak össze két degut egy újjal?
Mind a hárman hímek. A régi kettő testvér. Kb. ugyanannyi idősek, 2-2,5 hónaposak.
Tegnap hoztuk haza az újat, és egy semleges terepen engedtük össze őket úgy, hogy egyszerre ketten voltak.
Az első deguval hamar összeverekedtek, és szét kellett őket szedni. A második deguval más volt a helyzet, ugyanis ő félősebb, és ebből adódtak a problémák, hogy az új szerzet próbált vele jobban ismerkedni. Egy ideig így elvoltak, homokfürdőt is kaptak, de utána összeverekedtek.
Azt csináltuk, hogy kicseréltük őket, a régiek kerültek a terráriumba, az új a ketrecbe, és utána kivettük a félőset és az újat, és nagyon összekaptak...
Van valami tippetek, hogy lehetne megbarátkoztatni őket?
Sajnos nincs két ketrecem, és nem tudom egymás mellé tenni őket. Próbálkozzak a semleges terepes kiengedésen addig, amíg összeszoknak?
Egyébként mellékes infónak, a másik régi degu meg túl közvetlen, és ő esett neki először az újnak.. és az új degu pedig rettentően ijedős. :S
Nekünk volt ilyen problémánk. Mi úgy csináltuk, hogy az új degút beraktuk a másik terráriumába, és addig az ott élőt kivettük egy órára. Majd kivettük az újjat, és ezt egy nap 5x megcsináltuk így egymás szagát megismerték majd, mindkettőt beraktuk a terráriumba és középre egy rácsot raktunk ami elválasztotta őket, és így pár nap alatt megismerték egymást, majd 5 nap múlva kivettük a rácsot és már nem volt nagyobb verekedés.
De gondolom tudod hogy a lányhoz lány mindig jár egy kis bunyóval, azonban ha fiú- lány akkor lesz ott biztos barátság és jó sok kis degu :-)
Keress rá a neten a degu összeszoktatásra! Itt reklámnak minősül a link-küldés.
Először is ellenőrizd a saját szemeddel az összes degu nemi identitását, és csak akkor folytasd, ha mindenki valóban egyforma.
A ketreccsere, régi bevált összeszoktató trükk, de te NE csináld, mert a deguk mániásan védik az otthonukat, és képesek egy életre megutálni a hívatlan betolakodót.
A kettőhöz egy új, az egyik legmacerásabb eset, semmiképp se hagyhatod ki a rácson át ismerkedést.
Szerezzél átharapás biztos "rostahálót", szereld rá a terra tetejére, és a ketrecet a műanyag aljáról leemelve, építsd rá a terra tetejére.
(Amúgy a fönt-lent összeszoktató egy bizonyos mértékadó honlap szerint, még jobb is, mint az egymás mellett elhelyezés...)
Amúgy ha nagyon kicsi a helyük, sokkal nehezebben fogadnak be újakat. És a terra eléggé szerencsétlen dolog egy hőgutára erősen hajlamos, környezeti bacikra érzékeny állat tartására...
Ha nagyon nem akarnak haverkodni, gondolkodjatok el a szekrény-ketrec építésen. Azt könnyű ráccsal leválasztani, aztán ha már jóban vannak, kiveszed a rácsot.
Köszönöm szépen a válaszokat.
A ketrec jó nagy szerencsére, 80x60x60-as, a terrárium kicsit kisebb, de szerintem akkor úgy lesz, hogy a ketrecet ráteszem a terráriumra, mert annak meg az alja is rácsos.
Köszi a tanácsokat!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!