Vehetek még a tengerimalacnak társat? Vagy már túl késő? :S
Áprilisban vettünk egy tengerimalacot, most kb öt hónapos. Tudom, hogy tengerimalacot csak úgy lehet venni, ha van mellette egy másik is. A vételkor sajnos bevettem a kisállatkereskedők dumáját, hogy "elvan ő egyedül is, de sokat kell vele foglalkozni". És sajnos rájöttem, hogy ez nem így megy. Szegény kis malacom nagyon unatkozik, ma már csak úgy nézett maga elé és kocogtatta a fogát(!) talán ez is az unalom jele? Ő fiú, és azért elég eleven, bár egyedül van, ezért félős is. Nem lenne késő venni mellé egy másik fiút? Lányt nem szeretnék, mert nem szeretnék kicsiket, és az ivartalanítás sem olcsó, főleg, hogy még más háziállatról is kell gondoskodni. Tehát marad az, hogy egy fiút veszek. Úgy tudom, hogy ilyenkor mindig fiatalabbat kell venni, mint a meglévő tengerimalac. És azt is tudom, hogy előfordulnak veszekedések, verekedések, ez nomrális, de a malacom nem lesz agresszív az új malaccal? Nem lesz számára idegen egy másik állat társasága?
Légyszíves ne írjatok olyanokat, hogy felelőtlen gazda vagyok, rájöttem már a hibámra, és igyekszem jóvá tenni!
Nem késtél le semmiről, nyugodtan nézzél mellé egy másik fiút! Minél fiatalabbat, hogy legyen köztük egy jó pár hónap!
Marakodnak majd egy kicsit, eldöntik ki a főnök (valószínű a mostani, hiszen ő lesz a nagyobb)!
Az összeszoktatásnál kell vigyázni, ne tedd be a kicsit a nagy mellé! A ketrecen kívül a szobában, semleges terepen kell, hogy megbarátkozzanak!
Ha ez megtörtént, akkor úgy takarítsd ki a ketrecet (alomcsere, ecetes víz, mosd el a tálat is!, stb.), hogy a nagyobbiknak se tűnjön saját területnek, aztán mehetnek be a malik!
Ha nehezen barátkoznak, akkor válaszd két részre a ketrecet valami ráccsal, hogy érezzék egymást, de a nagy ne tudja bántani a kicsit!
Apránként úgyis összeszoknak és megbeszélik a dolgokat egymással!
A malackáknak -mivel társas állatok- soha nem késő tárat venni.
A tiedhez egy 2hónapos nemrég leválasztott malacka illik.
Általában egy idős malachoz egy 6 hónappal kisebbet szoktak tenni.
Hogyha nagyok lesznek a malackáid, nagy valószínűséggel nem egyszerre fognak meghalni, és amelyik egyedül maradt, annak mindenképpen kell társ.
Remélem tudtam segíteni, ha van kérdésed írj privit ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!