Ha be akarnál fogni egy sünt, és megszelidíteni, hogyan fognál hozzá?
Kétlem, hogy sikerülne.
Bármi, bárki közelít hozzá, rögtön összegörbül, nem találsz rajta fogást, mert csupa tüske lesz körbe-körbe.
Sem megfogni, sem megszelídíteni, símogatni nemigen fogod tudni.
Egyébként nyár esténként szürkület után jöttek elő nálunk a rejtekükről. Akkor akarták ellopni a tacsim trappista-sajt vacsora maradékát, amit szegény megpróbált vissza-szerezni tőlük. Sikertelenül! :)))
Mivel a sün védett állat,így a kertben található sünt tilos rabságban tartani.De nem csak ezért hanem mert nem tudhatod,hogy éppen milyen sünt kapsz el.Lehet,hogy egy nőstényt aki éppen élelmet ment keresni,és a kölykei addig gy védett helyen várják az anyjukat.Az is lehet,hogy egy beteg sünt kapsz el.
Amúgy a természetben élő összes sün erősen bolhás.
Ha szereted az állatokat,akkor légyszí ne kínozz azzal a szerencsétlen sünt,hogy lakásban egy terráriumban,fogságban tartod.Úgyse bírná sokáig,és elpusztulna.Ha szereted az állatokat,akkor hagyod hogy élje a saját kis életét a szabadban,szabadként.
Erről van szó!
Egyébként Kedves Kérdező! Nem te vagy, aki a múltkoriban egy pókot fogott, és azt kérdezte, mit adjon neki vacsira?
Szóval hagyni kellene az állatvilágot, hadd éljék a saját kis életüket!
Második vagyok.
Ha annyira akarsz sünt akkor megteheted a következőt.
Rakjál ki minden nap egy kis ételt a süniknek.Egy idő után egy egész süncsalád fog az ételhez járni,és ha csendben maradsz akkor megfigyelheted a kis családot,ahogy az ételeket eszik,majd elviszik..Ha hozzászoktatod őket,hogy eteted,akkor minden nap jönni fognak.
Itt egy kis étrend a süniknek.Ha már odavagy értük.
"Menü sündisznók számára
Főzzünk meg egy egész csirkét 1 kg répával. A húst (bőr és csont nélkül) a répával együtt húsdarálón daráljuk le és a lével valamint 200 g kutyapehellyel adjuk a kásához. 80-100 g-os adagokban fagyasszuk le; a napi mennyiség: 2-3 evőkanál belőle.
Egyéb lehetőségek: macskatáp búzakorpával keverve, 3 csepp napraforgóolaj hozzáadásával vagy főtt marhanyesedék főtt répával és kutyapehellyel vagy búzakorpával kiegészítve.
Csemegék: 1 csirkenyak vagy csirkeszárny fűszer nélkül megfőzve bőrrel és csonttal együtt (jó a fogaknak)
1 főtt vagy nyers alma
1 szelet banán
1 teáskanál kénezetlen mazsola
Vigyázat! Minden fogást fűszer nélkül és főtten tálaljunk a szalmonellaveszély miatt.
Naponta egy késhegyni tápmész, hetente kétszer egy teáskanál Multi-Sanostol vagy 2-3 csepp Multibionta az ételbe keverve szintén segít megőrizni a sünök egészségét."
Én egyszer gyerekkoromban találtam egy csapat kissünit. Még puha volt a tüskéjük, lehetett őket őket simogatni a barátokkal. Be nem hoztuk őket a lakásba, de azért mi voltunk a nagy sünigazdák :D
De ennyi. Nem lett volna jó helyük lakásban, mert még szoptak. Egy felnőtt, vad sünit kb. lehetetlenség kézhez szoktatni, így az egyetlen esélyed hogy egy pici sünit kell találnod, és tejjel etetni, hogy felnőjön. Itt meg az a probléma merül fel, hogy nem fogja túlélni.
Mást nagyon nem tehetsz. Szerintem add fel, vegyél inkább egy direkt KISÁLLATnak tenyésztett sünit.
köszönöm a válaszokat! (: igaziból ugyan ezeket a problémákat láttam felmerülni, mint amiket kifejtettetek. a sünszelidítősdi jó ötletnek tűnt, amíg nem gondoltam bele a részletekbe. a magyar sünik külöben sokkal jobban tetszenek, főként a méretük miatt, de az egyik válaszoló által ajánlott törpevariáció vállalható kompromisszumnak tűnik. a sünetetés sajnos megoldhatatlan egyéb kertben tanyázó egyéb házikedvencek miatt.
remélem sikerül rávenni anyukámat a dologra, a vadászgörényre és a kígyóra nemet mondott ((:
és nem, nem én akartam pókot vacsiztatni, lehet, hogy dilis vagyok, de azért no, nem ennyire (:
Sehogy. Egyrészt a keleti sün védett állat, nem tartható kedvencként fogságban. Másrészt büdös (tényleg, kérdezz meg bárkit, aki keleti sünöket ment). Harmadrészt baromira hangos, a vérében van, hogy egész éjjel morog, töfög, túr és zúz, hiába van előtte tálban a kaja. Negyedrészt baromi drága a tartása, sűrűn kell takarítani, és fehérjedús élőeleséget eszik. Ötödrészt hatalmas hely kéne neki, hogy normálisan érezze magát.
Ha sünt akarsz tartani, vegyél törpesünt, az se olcsó, de mivel negyedakkora, mint a keleti sün, kevesebb drága kaját eszik, nem büdös, lehet mellette aludni, és teljesen legális a tartása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!