Mitől pusztulhattak el a nyuszik?
Volt két 2-3 hónapos törpe nyuszink, nem egyidejűleg, de mindkettő eset ugyanolyan volt.
Szinte csak szénát ettek, ritkán tápot, de az is kis nyusziknak való volt és nem vittük túlzásba, vizük is mindig volt, rendszeresen takarítottuk őket, hol lehet a hiba?
Egyik napról a másikra történt, volt étvágyuk, nem voltak kedvetlenek.
Reggel történt, mire felkeltünk, már megfeszülten feküdtek.
Az elsővel voltunk állatorvosnál, ott azt mondták valószínűleg mivel fehér, kék szemű volt,ami hajlamos az agyi betegségekre, rohamot kapott és ez végzett vele.
Viszont a második fekete volt,így nem gondolnám, hogy ez lenne az oka
A két nyuszi között hozzánk került egy nagyjából fél éves nyuszi, de neki semmi baja nem volt sosem.
Ugyanabból az állatkereskedésből van mindhárom egyébként.
Azon kívül, hogy mereven feküdtek, semmi más nem látszott a testükön.
Esetleg van ötletetek,mi lehetett a baj?
Nem értem mi a problémád, valamint azt sem, hogy miből gondolod,hogy nincs megfelelő tudásunk,illetve tapasztalatunk. Fejtsd ki kérlek, mire gondolsz pontosan, érdekelne
Szerinted mit rontottunk el?
Széna mindig kell, hogy előttük legyen! Ezt arra írom, hogy "nem vittük túlzásba". Fűevő, rostemésztő állatok lévén, alap, hogy mindig jó minőségű szénához, tiszta vízhez hozzájussanak.
Sajnos a kereskedésekből származó nyuszik sorsa nagyon sokszor végződik így. Általában ellenőrizetlen szaporítóktól szerzik be a kisnyuszikat, idő előtt elválasztva az anyukájuktól, ami betegségekhez, gyenge immunrendszerhez vezet, sokszor kokcidiózus ellen sem kezelik őket. Nekik csak a haszon számít, hogy majd valaki megveszi őket, nem az állat jóléte. Ez a szaporítókra és a kereskedésekre egyaránt vonatkozik.
Bejegyzett tenyésztőktől érdemes állatot vásárolni, mert ami a kereskedésekben folyik és a szaporítóknál, az többnyire állatkínzás.
Vagy örökbe fogadni az Első Nyúlmentő Alapítványtól, ők ismerik a nyuszikat, egészségügyi hátterüket ismertetik a gazdijelölttel. Oltva, ivartalanítva adnak örökbe (ha megfelelő korú a nyuszika).
Én ezt tartom legvalószínűbb oknak, de hirtelen halált okozhat még az RHD nevű vírus a nyusziknál, ez ellen oltatni kell a nyuszikat, Nobivac MyxoRHD Plus nevű vakcinával, ami háromféle betegség ellen véd. Bár ha ez lenne az ok, akkor sajnos mindhárom nyuszi elpusztult volna, mert az RHD vírus nagyon fertőző, és nagyon sokáig életben marad a tárgyakon is.
Esetleg lehet még hirtelen szívmegállás, vagy stroke, de fiatal nyusziknál ez ritkább lehetőség, pláne nem kettő egymás után.
Érdemes utánanézni a nyuszik táplálásának is ezt megteheted itt:
és itt:
illetve további hasznos tanácsokat találsz itt:
Bocsánatot kérek, ha félreérthetően fogalmaztam, a tápot nem vittük túlzásba, széna mindig volt előttük bőven.
Köszönöm szépen a választ.
Bocsánat, már késő van, és gyorsan olvastam, de most látom, hogy a tápot nem vittétek túlzásba. Az rendben is van, bár pár hónapos nyusziknál ez nem szokott problémát okozni, sőt a junior táp ajánlott is nekik, a fejlődésükhöz szükséges vitaminok, nyomelemek (pl. calcium - csontnövekedés) miatt, és mivel a fiatalok még sokat mozognak általában, az elhízástól nem kell tartani, 8 hós korig mehet a Cuni Complet Junior például. Utána sem ördögtől való a táppal etetés, csak utána már jobban kell figyelni a mértékre.
A jó minőségű tápra azért van szükségük, mert a szénában nincsenek meg azok a létfontosságú vitaminok, nyomelemek stb., amikhez a réten a fűból és egyéb növényekből természetes úton hozzájutnak. Ilyen módon lehet mesterségesen pótolni. A rosthoz természetesen továbbra is hozzájut a szénából.
"rendszeresen takarítottuk őket, hol lehet a hiba?"
Valójában milyen a ketrecük? Alul ki tud belőle potyogni az ürülék? A helyzet az, hogy a nyulaknak kétszer kell megemészteniük a táplálékot, különben nem tudják belőle kinyerni a számukra szükséges tápanyagok mindegyikét.
6-os válaszoló: a cekotrófiára gondolsz, ez a lágybélsárevés, ami jellemző a nyuszikra, de csak a lágybélsárra, a sima bogyókat nem eszik meg még egyszer, és egészséges nyuszinál a lágybélsarat sokszor nem látja a gazdi, mert többnyire hajnalban képződik, és közvetlenül a végbélből szippantják be a nyuszik, ezzel értékes vitaminokhoz jutnak (B-vitaminok leginkább), amire nagy szükségük van.
Ha látható a lágybélsár, vagyis meghagyja a nyuszi, az túletetésre vagy valamilyen betegségre utal. Ez egyébként szőlőfürt-szerű, lágy, zselés-kocsonyás állagú kaki, néha összetéveszthető a hasmenéses kakival.
Műanyag ketrec, vagyis az alja, az ürülék benne marad.
Egyébként mindegyiknek elég nagy ketrece van, még én is bele tudok feküdni és ha otthon vagyunk ki vannak engedve, ami azért napi minimum 6 órát jelent.
Köszönöm szépen!
Az a baj a nyusziknál, hogy tünetrejtő állatok. Ez azt jelenti, hogy egészen addig nem mutatnak tüneteket amíg nem haldokolnak, mert a természetben kistestű zsákmányállatként gyengének mutatkozni egyenlő az öngyilkossággal. Ez valamennyi kisemlősre, sőt sok zsákmányállatra is igaz. Persze olyan enyhébbnek tűnő tünetek szoktak lenni, hogy koplal, fogy, ami teljesen általános, gyakorlatilag minden betegség tünete, csak sok gazdi vagy nem veszi komolyan, vagy nem is veszi észre csak amikor már tényleg baj van. Mivel van hogy csak néhány órával a halál előtt kezdenek el tüneteket produkálni, így elképzelhető, hogy ők az éjszaka már rosszul voltak, csak alvás közben nem tűnt fel. Az is elképzelhető, hogy hirtelen haltak meg, de a nyuszik elég szívósak ilyen tekintetből, elég jól el tudják rejteni a tüneteiket.
Nem is a tapasztalat hiánya a probléma ilyen esetben, mivel mindenkinek van első állata, hanem az hogy - tényleg senki ne sértődjön meg - sokan nem néznek megfelelően utána és úgy kezelik, mint pl. egy kutyát. Nem veszik komolyan az enyhe tüneteket, vagy tájékozatlanság miatt észre sem veszik. A nyúl amilyen igénytelennek és egyszerű tartásúnak tűnik, valójában olyan nagy tudást igényel, és itt nem csak a faj a táplása, helyigénye, hanem a viselkedése, alapvető vele kapcsolatos egészségügyi ismeretek is fontosak.
Egyébként milyen orvosnál voltál? Lehet hogy én vagyok ilyen szempontból tájékozatlan, de én még nem hallottam arról, hogy a fehér kék szemű nyulak hajlandóbbak lennének a többieknél idegrendszeri betegségekre. Pedig 12 éve nyuszizom és voltak páran, orvosnál is többet jártam, mint szerettem volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!